BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozitívan nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 35 861,82 ponton nyitott kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,99 pontos emelkedéssel, 35 861,82 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,47 százalékkal erősödött.

Elemzők szerint kismértékű emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén kedden, a kereskedést napközben a törökországi események befolyásolhatják.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy óvatos optimizmussal lehet tekinteni a keddi kereskedés elé a tőzsdéken, a törökországi események azonban befolyásolhatják a folyamatokat, így a magyar részvénypiacot is. A vezető elemző szerint a nemzetközi folyamatok alapján kisebb mértékű emelkedés várható a BÉT-en kedden, de hatással lehet a kereskedésre a török líra esetleges esése, ami a fejlődő piacoknak kedvezőtlen hír.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elemzésében felidézte, hogy a hétfői kereskedésben a török válság miatt jelentős csökkenéssel zárt a BUX-index, a vezető részvények egy része meghatározó árfolyamtámasz közelébe ért. Az OTP esetében a 10 000 forintos, a Richter grafikonján az 5000 forintos, a Magyar Telekom árfolyamában a 400 forintos, míg a Mol jegyzésében a 2700 forintos támaszra érdemes figyelni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.