BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A várakozások felett nőtt a Telekom bevétele

Az elemzői várakozásokat meghaladva 7,8 százalékkal 174 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekom Nyrt. csoport szintű árbevétele 2018 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők átlagosan 172 milliárd forint bevételt vártak.

Az éves árbevétel is a várakozások felett nőtt: 7,6 százalékkal 657,1 milliárd forintra, míg a menedzsment célkitűzése 630 milliárd forint volt 2018-ra.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a cég folytatódó tevékenységből származó adózott nyeresége éves összevetésben 40,2 százalékkal, 7,2 milliárd forintra emelkedett 2018 utolsó negyedévében. Tavaly egész évben az adózott eredmény 16,1 százalékkal 46,7 milliárd forintra nőtt.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A idei évre a Telekom árbevételének kismértékű csökkenésére számít, az EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredményében pedig 1-2 százalékos emelkedést vár. A 2019-es év eredménye után az előrejelzése szerint 27 forint osztalékot tervez fizetni az előző évi 25 forint után.

A Magyar Telekom gyorsjelentésének főbb számai:

Fotó: BET / Magyar Telekom

Részvényenként 25 forint osztalékot javasol a Magyar Telekom

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága a 2018-as üzleti év után részvényenként 25 forint osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek – közölte a cég a BÉT honlapján szerdán.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.