BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig moccant reggel a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,23 pontos emelkedéssel, 41 829,13 ponton nyitott kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,23 pontos emelkedéssel, 41 829,13 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, a magyar tőzsdén oldalazó, alacsonyabb forgalmú kereskedés lehet kedden. Megjegyezte, hogy a nemzetközi hangulat enyhén negatív, ezért feltehetően kisebb csökkenéssel indul a nap az európai börzéken.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője elemzésében kiemelte, kissé bizonytalan hangulatban indulhat a keddi kereskedés. A fontosabb európai részvényindexek negatív tartományban kezdhetnek, így

a Budapesti Értéktőzsdén is profitrealizálásra, mérsékelt csökkenésre lehet számítani délelőtt.

Szerinte a vezető részvények közül az OTP árfolyama folytathatja az útját a 12 500 forintos szint felé, mely egy kiemelten fontost támasz lehet a következő napokban, és a további irányt is meghatározhatja majd, letörése esetén komolyabb negatív korrekció jöhet. A kedd reggel megjelenő inflációs adatok nagyobb mozgást hozhatnak, de nehéz előre jelezni a reakciókat, mivel a jegybank jelezte, egyelőre nem szeretné folytatni a monetáris szigorítást – írja Varga Zoltán.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.