BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra sem javasolja az osztalékfizetést a jegybank

A döntés biztosítja továbbra is a biztosítók és a teljes szektor stabil pénzügyi helyzetét és növeli annak sokkellenálló képességét.

Az MNB új körlevélben – a nemzetközi szervezetekkel összhangban – megerősítette a tavasszal publikált elvárásait, amely szerint idén továbbra sem javasolja a magyarországi biztosítóknak osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetések, illetve a változó javadalmazások teljesítését. A vírushelyzetből fakadó gazdasági kockázatok továbbra is fennállnak – áll a bank közleményében.

A Magyar Nemzeti Bank most közzétett felügyeleti körlevelében jelezte a magyarországi biztosítóknak:

a járványhelyzet változatlan hosszútávú gazdasági kockázatai miatt – hasonlóan az idén április 16-i kiadott vezetői körlevélében foglaltakhoz – továbbra is óvatosságot vár el az osztalékfizetés és a javadalmazási politikájuk kapcsán.

Új körlevelében ezért a jegybank javasolja, hogy a biztosítók halasszák el 2021-re az idei évre esetlegesen tervezett osztalék-, részvény-visszavásárlási-, illetve nagy összegű változó javadalmazási kifizetéseik teljesítését.

Ezekre a kifizetésekre jövő évben is csak abban az esetben kerüljön sor, ha az adott biztosító tőkefeltöltöttsége a kifizetés után is eléri vagy meghaladja a nemzetközi és hazai tőkemegfelelés szokásos átlagát. (Ezek az értékek az elmúlt években a 205-243 százalékos sávban mozogtak).

Ez biztosítja továbbra is a biztosítók és a teljes szektor stabil pénzügyi helyzetét és növeli annak sokkellenálló képességét.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Mint emlékezetes, a biztosítói kifizetések korlátozása uniós szinten is megfogalmazódott idén tavasszal. Az Európai Biztosítás- Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) 2020. április 2-án publikált hasonló elvárásaiban azt is jelezte: a jelenlegi megkötések csak akkor vizsgálhatók majd felül, ha a koronavírus-járvány pénzügyi és gazdasági hatásai egyértelművé válnak.

Az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) kiadott ajánlása a járvány okozta rendszerszintű pénzügyi válság kialakulásának kockázata miatt javasolta, hogy az érintett hatóságok legalább 2021. január 1-jéig kérjék fel a felügyeleti hatáskörükbe tartozó pénzügyi intézményeket, hogy tartózkodjanak az osztalékfizetéstől, a törzsrészvények visszavásárlásától, valamint a változó javadalmazás jelentős kockázatot vállaló személynek történő fizetésére irányuló kötelezettség létrehozásától.

Ezek hatására ugyanis csökken a szavatolótőke mennyisége vagy minősége uniós csoportszinten, illetve egyéni szinten.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.