BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kis emelkedéssel kezdte el a napot a pesti börze

A BUX a keddi záró értékéhez képest alig változott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,68 pontos emelkedéssel, 50 571,73 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest alig változott. 

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője korábban kiemelte, hogy 

a nemzetközi befektetői hangulat pozitívnak mondható, így az 50 ezer és az 51 ezer pontos szintek közé szorult BUX index ismét megpróbálkozhat az emelkedéssel. 

Fotó: Szabó Gábor / BÉT

Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP grafikonján a 17 ezer forintos szint továbbra is fontos rövid távú ellenállást képez. A Mol árfolyama a 2450 forintos ellenállással küzdhet, míg a Richter a 8800 forintos szintet veheti célba hamarosan. A Magyar Telekom  árfolyama ismét lefelé indult, fontos támasz 400 forintnál, míg ellenállás 415 forint közelében található. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 99,91 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 50 571,05 ponton zárt kedden. 

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2440 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,45 százalékkal 16 880 forintra nőtt, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6,5 forinttal, 1,57 százalékkal 407 forintra csökkent, forgalma 66,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8695 forintra emelkedett, a részvények forgalma 550,0 millió forintot ért el.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.