BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Musk ismét meggondolta magát

Csak azok szavazhatnak a jövőben a Twitteren, akik fizetnek érte.

Miután a Twitter népe úgy döntött, Elon Musk jobban tenné, ha lemondana a cég vezetéséről, a milliárdos úgy tűnik már bánja, hogy szavazásra bocsátotta a kérdést. Előbb Kim Dotcom bejegyzésére reagált, amely szerint csupán a Musk által régóta átkozott botok okozták a vereségét, majd támogatását fejezte ki egy másik poszt kapcsán, amely szerint a jövőben csak azok szavazhatnak az oldalon, akik kifizetik neki a Twitter Blue havi 8 dolláros díját.

Kazan,,Russia,-,Apr,26,,2022:,Logo,Of,Social,Network
Fotó: Shutterstock

A Tesla-vezér tehát a közeljövőben is a Twitterrel lehet elfoglalva, amellyel kapcsolatos döntései azonban nem feltétlenül tesznek jót a közösségi oldalnak. Azonban a korábbi imidzsét nagy nyilvánosság előtt leromboló, egyre inkább egy hisztis kisgyerek módjára viselkedő Musk újabb és újabb ötletei a Tesla sikerébe vetett bizalmat is rombolják, nem csoda, hogy a villanyautógyártó több mint 600 milliárd dollárt vesztett értékéből, mióta felmerült a Twitter felvásárlásának ötlete.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.