Ismét szakítópróba előtt a Forma–1

A múlt hét végi Kanadai Nagydíj alatt állítólag összeültek az F1-es csapatok vezetői és a száguldó cirkusz kereskedelmi jogait tulajdonló cégcsoport első számú embere, Bernie Ecclestone, és átbeszélték a sportág működését és pénzügyeit szabályozó új Concorde-szerződést. Ennek részleteiről egyébként évek óta nem tudnak megegyezni a felek. Az egyetlen probléma az volt, hogy a találkozóra „elfelejtették” meghívni Max Mosley-t, a Nemzetközi Automobil-szövetség elnökét, akinek az aláírására szintén szükség lenne az új szerződés érvényessé válásához. A csapatok és Ecclestone azonban sajtóértesülések szerint jelezték: úgy tervezik, kész megállapodást tesznek majd le a FIA illetékesének asztalára, akinek semmi mást nem kell tennie, mint szignálnia a kontraktust. Hogy nyomatékosítsák az álláspontjukat, hozzátették: amennyiben Mosley nem kívánja ezt megtenni, ők hajlandók egy teljesen új sorozatot indítani, immár nem a szövetség égisze alatt.

Nem nehéz kitalálni, hogy a csapatok, Ecclestone és Mosley közötti hatalmi viszonyok átrendeződésének szemtanúi vagyunk. A FIA-elnök ugyanis az elmúlt hetekben igencsak nehéz helyzetbe került, és ezt most a másik két fél igyekszik a saját javára fordítani. Mint ismert, a szövetség elnökéről április elején került nyilvánosságra egy videofilm, amelyen Mosley náci ruhába öltözött örömlányokkal múlatja az időt. A szexbotrány kirobbanása után természetesen a Forma–1 berkein belül mindenki az elnök lemondását követelte, s bár azóta a FIA közgyűlése Mosley-t megerősítette a pozíciójában, a száguldó cirkusznál igencsak meggyengült a hatalma.

A csapatok és Ecclestone tehát kaptak vagy – ha hiszünk az öszszeesküvés-elméleteknek – csináltak maguknak egy ütőkártyát, amelyet most arra próbálnak felhasználni, hogy a saját elképzeléseik alapján alakítsák a Concorde-szerződést. Az elmúlt néhány esztendőben ugyanis úgy tűnt, Mosley megpróbálja átvenni az irányítást, és számos olyan elemet is megpróbált belefűzni az új szerződésbe, amellyel az F1-szereplők többsége nem értett egyet. A FIA-elnök ötletei közé tartozott például a motorfejlesztések többéves befagyasztása, valamint a csapatok költségvetésének limitálása is, ez ellen a csapatok nyíltan ágáltak, s ezek valószínűleg kicsit csípték Ecclestone szemét is.

A Forma–1 szakadása ugyanakkor nem először vetődik fel a sportág történetében, s érdekes, hogy tulajdonképpen mindig a Concorde-egyezmény meghoszszabbítása körüli vita során merült föl mint végső megoldás. Az első szerződést még 1981-ben kötötték a csapatok, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Management (FOM) jogelődje, valamint a FIA, s ezt az egyezményt kisebb-nagyobb változtatásokkal, de komolyabb összetűzések nélkül kétszer is meghoszszabbították. A kilencvenes évek végén azonban az akkor forráshiánnyal küzdő csapatok nyíltan szembefordultak Ecclestone-nal, mivel úgy értékelték, hogy a kereskedelmi jogok értékesítéséből és hasznosításából származó bevételeket nem igazságosan osztják el, az ezzel kapcsolatos döntésekbe pedig nem szólhatnak bele az istállók.

Bár a jövedelem elosztásáról 1998-ban sikerült megegyezni, Ecclestone néhány döntése a következő három-négy évben tovább borzolta a kedélyeket, s amikor a Forma–1 első embere egy fizetős csatornának akarta értékesíteni az F1 közvetítési jogait (ez azonban – mivel jóval kevesebben látták volna a futamokat – az istállók szponzori bevételének jelentős csökkenéséhez vezetett volna), a csapatok elővették az utolsó ütőkártyát, a konkurens versenysorozatot. A legnagyobb autógyártók létrehozták az igen beszédes nevű GPWC (Grand-Prix World Championship) csoportosulást, s tudatták Ecclestone-nal, nélküle is tudnak versenysorozatot szervezni. A fizetős csatorna ötletét végül elvetették, s így a kedélyek tavalyig – amikor a Concorde-szerződés lejárata ismét belátható közelségbe került – elcsitultak.

A mostani helyzet azonban némileg más, mint a tíz esztendővel ezelőtti, ezúttal ugyanis a dezertőrök mellett áll Ecclestone, míg a túloldalon a FIA önmagában árválkodik: azaz teljesen felborultak az erőviszonyok. Épp ezért a felek igen veszélyes játszmát űznek.

A leginkább gazdasági alapon működő sportágaknak ugyanis épp a monopóliumuk adja az erőt, kizárólagosságot, hiszen ha megosztanák a fogyasztókat, akkor két vagy esetleg több sorozat (esemény) jóval kevésbé lenne jövedelmező. Gondoljunk csak bele, mennyit veszítene jelentőségéből az olimpiai mozgalom, ha két konkurens játék lenne, vagy nézzük meg az ökölvívás példáját, ahol mind a mai napig nem sikerült egységes felügyelőszervet létrehozni, s mivel kismillió világbajnok van, a sportágnak több apró fogyasztói piaca alakul ki egy nagy helyett.

Márpedig ha mindkét fél megmakacsolja magát, a Forma–1 is hasonló sorsra juthat. Bár a márkanév elvileg most a FOM-é, tulajdonképpen a FIA adta kölcsön száz évre a jogokat Ecclestone cégének, így feltehetőleg évekig pereskedhetnének. Ez idő alatt pedig akár két Forma–1 is lehet, a jogi viták miatt a sorozat elvesztené komolyságát, minden összetűzést újabb szétválásokkal próbálnának megoldani, ez pedig alapjaiban rengetné meg a sportágat.