Fordulat az iraki olajháború frontjain

Miközben az iraki kitermelésbe idáig befektetett mintegy 3 milliárd dollár nem hozta meg az Egyesült Államok számára a kívánt eredményt, a Bush-adminisztráció által hatalomra segített bagdadi kormány nem biztosítja az elvárt előnyt az amerikai cégeknek: a világ összes energetikai nagyvállalata előtt megnyitotta az utat az iraki kőolaj- és földgázkincs kitermeléséhez. Az ez év őszén meghirdetendő tenderekre 120 külföldi cég jelentkezett. A közel-keleti állam hatóságai hosszú vizsgálódás után 35 mamutvállalatnak engedélyezték a versenyben való részvételt. Az amerikai ExxonMobil mellett a brit–holland Shelltől, a francia Totaltól a brit BP-ig és az orosz Lukoilig számos olyan szereplője lesz az iraki kőolaj-kitermelésnek, amely korántsem az amerikai érdekeket képviseli.

Érdekes megfigyelni a két, egymással ellentétes tendenciát, amelynek eredményeképpen az energetikai szférában személyesen is érdekelt amerikai vezetés szinte napról napra távolodik az „aranytojást tojó tyúktól”, miközben a piac esetenként sokkal esélytelenebbnek látszó szereplői egyre komolyabb lehetőségeket kapnak a hivatalos Bagdadtól az olajüzletben való részvételre. Talán mert az irakiak büntetni akarják a megszállásban részt vevő országokat, és jutalmazni azokat, amelyek kimaradtak a 2003-ban még rövid távon is óriási gazdasági haszonnal kecsegtető katonai akcióból.

Így történhetett, hogy 2007 elején megkezdődtek a tárgyalások Kína, India, Vietnam és Indonézia kőolajvállalataival. Ezek a megszállás előtt már részt vettek az iraki lelőhelyek feltárásában, és jól ismerik a helyi sajátosságokat. Az OPEC egyik tanácsadója a múlt év végén már azt is kiszivárogtatta, hogy Kína az ország középső és déli, Vietnam a déli, India a kuvaiti határ menti részén, Indonézia a sivatagi vidékeken kap kitermelési engedélyt. Minden esetben viszonylag kis mennyiségről, napi 60-70 ezer hordónyi kőolajról van szó, de már ez is megtöri a remélt amerikai dominanciát Irakban.

Ezt a tendenciát erősíti, hogy az egyik leggazdagabb iraki lelőhely, a Bászra közelében fekvő Nyugat-Kurna 2. mélyét most már csaknem biztosan az orosz Lukoil tárhatja fel. A cég erről még 1997-ben kötött 3,7 milliárd dolláros szerződést, amelyet azonban Szaddám Huszein 2002 decemberében egyoldalúan felmondott, mivel az oroszok meg sem kezdték meg a munkát. (Nem is kezdhették, hiszen az Irak elleni ENSZ-embargó miatt nem vihették be az országba a gépeiket. A fél szemmel mindig Washingtonra sandító Vagit Alekperov Lukoil-főnök, akinek tízezredik amerikai benzinkútját Vlagyimir Putyin személyesen avatta fel, nem merte megszegni az embargót.)

Az államkapitalizmus sajátos, diktatórikus formáját építő Oroszország a külföldi befektetések megszerzéséért folytatott küzdelemben átvette az amerikai módszereket. 2007 áprilisa óta az orosz külügyminisztérium magas szintű, folyamatos lobbitevékenységet folytat a Lukoil érdekében a bagdadi hatóságoknál. Maga Alekperov már a megszállás után egy évvel több millió dollár értékű humanitárius segélyt küldött Irak szenvedő népének. 2004 óta pedig Nyugat-Szibéria és Volgográd felsőoktatási intézményeiben az oroszok – a szovjet korszaknak a harmadik világban folytatott politikáját idéző módszerrel – több száz iraki kőolajszakember felsőfokú kiképzését vállalták.

Minderről a térségben Moszkva által elindított arab nyelvű rádiós propagandaműsorokból értesülhet a lakosság. Eközben a hevesen Amerika-ellenes, éppen ezért népszerű arab al-Dzsazíra adó semlegesítésére még 2004 februárjában, az amerikai adófizetők pénzén indított adás az iraki civilizációtól mélységesen idegen amerikai értékek sulykolása következtében teljes érdektelenségbe fulladt, és a The Washington Post minapi száma szerint júniusban feltűnés nélkül abbahagyta a sugárzást.

Az Amerikai Egyesült Államok iraki pozícióit rontotta a kongresszus álláspontja is, amely a képviselők nyomasztó többségének szavazatával (399 igen 24 nem ellenében) tavaly megtiltotta állandó amerikai támaszpontok létesítését a közel-keleti országban. Az erről rendelkező mondat második fele így hangzik: „… és az iraki kőolajtartalékok feletti ellenőrzés sem lehet az Egyesült Államok politikája.” A 77 honatya által fogalmazott dokumentum szerint az állandó amerikai jelenlét óriási segítséget jelentene a felkelőknek az Amerika-ellenes harcosok toborzásában. Fokozná a terrorakciók veszélyét, s a nagyon távoli jövőbe tolná az iraki stabilitást. Márpedig Irak stabilitása csökkenthetné a kőolajárakat, ezzel együtt az amerikai elnökválasztási kampány egyik legfontosabb témáját jelentő energetikai válságot.

A szokatlanul hosszú „béna kacsa” állapotban regnáló washingtoni vezetés azzal is nehezíti a helyzetet, hogy egyre újabb igényekkel lép fel Bagdaddal szemben. Követelik, hogy az energiaár-robbanás és az idén a 2003. évi eredmény duplájára nőtt kitermelés nyomán megnövekedett kőolajbevételeiből Irak jobban vegye ki a részét az amerikaiak által lerombolt ország újjáépítéséből. Kínos hatást váltott ki az is, hogy a Pentagon nemrég bejelentette: a megszálló jogán a piaci feltételeknél kedvezőbb áron akarja vásárolni a benzint az Irakban állomásozó amerikai csapatok számára.

Miközben az amerikaiak egyre inkább kiszorulni látszanak erről a piacról, Barhám Szalih iraki (kurd) miniszterelnök-helyettes bejelentette: hazájának az újabb kutatások szerint az eddig ismert adatoknál háromszor nagyobb, 350 milliárd hordó kőolajtartaléka van. Ez olcsó PR-fogás is lehet, de annyi bizonyos, hogy az iraki kitermelés megindult a maga útján.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa