Kiszolgáltatott gazdaság

Már bő egy éve jelzik az elemzők, hogy az EU fejlettebb felében tapasztalható élénk növekedés lassulására lehet számítani, ennek ellenére időről időre a várakozásokat túlteljesítő számokat produkált a régió. Most azonban minden jel arra utal, hogy a „rég várt” lassulás egyik pillanatról a másikra következik be. Vagyis már a véget ért második negyedév is visszaesést jelezhet, de legalábbis négy év óta a leggyengébb formáját mutathatja a kontinens gazdasága.

Ez a négy év tisztán kitapintható a magyar exportnövekedésen is, a fiskális politika által mért csapások ellenére a külpiacra termelő vállalati szektor egyik legeredményesebb időszaka volt ez. A legjobb hónapokban bőven 20 százalék feletti bővülést mutató kivitel és két számjegyű iparitermelés-bővülés, úgy tűnt, még sokáig a magyar gazdaság legfőbb húzóereje lesz.

Könnyen lehet azonban, hogy vészforgatókönyvre kell készülni, mert minden jel arra mutat, hogy a külföldi konjunktúra hanyatlásával párhuzamosan az exportáló vállalatok, ezen belül is főként az ipari szektor eredményei is drasztikusan romolhatnak. Utóbbinak a nemzetgazdasági súlya, még ha csak a legfőbb exportőr feldolgozóipart nézzük is, 20 százalék felett van. Ha ebben következik be akár csak 2-3 százalékpontnyi lassulás, az egy csapásra „lenullázhatja” az ötödekkora jelentőségű mezőgazdaság 10-15 százalékos bővülésének hatását.

Az első öt hónap még nem mutat ilyen mértékű lassulást, nagyjából egy százalékponttal marad el a bővülés a tavalyi átlagtól, azonban az előrejelzések már jóval kedvezőtlenebbek, 4-6 százalék körül szóródnak. A környező országok és az EU teljesítményét látva azonban még ez is optimista számításnak tűnik.

A valódi gond nem is csak a jelenlegi megingás a keresletben, azt a versenyképes vállalatok könnyedén át tudják vészelni. Nagyobb veszéllyel fenyeget, hogy a szektor beruházásai nem érik el a tartós bővüléshez szükséges mértéket. A legutóbbi óriásberuházás, a Hankook gumigyár Dunaújvárosra települése ugyan időszakosan magas beruházási rátát mutatott a statisztikákban, azonban már látszik, hogy ha ettől a hatástól eltekintenénk, akkor tartósan csökkenő felhalmozás adódna. A termelésben csak most kezd ugyanez a hatás érvényre jutni, vagyis az erőteljes megugrás lassan lecseng a mutatókban.

Az idén már nem indul be újabb óriásprojekt, sőt arról érkeznek a hírek, hogy a nyugati piacokon elszenvedett veszteségeket megpróbálják a multinacionális cégek a hazai termelési kapacitások racionalizálásával áthidalni. A pár hete nyilvánosságra került kecskeméti Mercedes-beruházás beindulásáig tartó időszakot viszont már nincs mivel átvészelni. Egyedül a hazai piac élénkülésében bízhatnak a kisebb vállalatok, mert a nagyok termelésének elhanyagolható része kerül csak itthon forgalomba.

Lehet azt mondani, hogy a magyar cégek szempontjából rosszkor érkezik a globális lassulás, mivel a 2006-ban indult fiskális megszorító intézkedések hatásai nyomán már épp eléggé kivéreztették őket a többletadóval és egyebekkel. Valószínű azonban, hogy éppen a szokatlanul nagy korábbi külföldi fellendülés jött „rosszkor”, mert az akkori túlköltekezéssel együtt elfedte a súlyos versenyképességi hátrányokat, amelyek már jó ideje halmozódtak a magánszférában. Emiatt lett túl fájdalmas egy csapásra szembesülni a valós helyzettel, mert ennek számos cég életére van hatása.

A megoldás adott: el kell felejtenünk, hogy majd a bázishatás miatt ez vagy az a szektor éppen kihúz a gödörből bennünket. Végre valós versenyképesség-javító intézkedésekre van szükség, amelyek lehetővé teszik a tartós felzárkózást. Javaslatból már nincs hiány, szinte megszámlálhatatlan szakértő fejtette ki az utóbbi időben a véleményét arról, hogy miként lehetne javítani a gazdálkodás feltételein. És nem csak a rövid távú előnyöket biztosító, ám hosszabb távon többszörös dezinflációs költségeket okozó forintárfolyam-gyengítésben kellene gondolkodni.

A szerző a Világgazdaság munkatársa