Régi lemez

Több sebből vérzik a Fidesz javaslata a benzin jövedéki adójának, illetve az élelmiszerek és a távhő áfájának csökkentésére. Vegyük sorra ezeket.

A legalapvetőbb kifogás közgazdasági természetű, nevezetesen, hogy egy meghatározó világpiaci folyamatot kíván megállítani a határnál. Többször bebizonyosodott már, hogy ez csak ideig-óráig működik, és az egyszeri tehercsökkentés ezúttal sem mérsékelné hosszabb távon a trendet. Ráadásul félrevezeti a fogyasztót, hiszen nem készteti takarékosságra a megváltozott viszonyok közepette. Egyébként pedig a társadalmi igazsághoz sincs sok köze, hiszen a forgalmi adó csökkentésével a gazdagabb csoportok is jól járnak.

A másik ellenérv gyakorlati természetű. Az előző Gyurcsány-kormány 2006-os áfacsökkentése nemcsak a költségvetési felelőtlenségre volt kirívó példa, hanem arra is, hogy a kereskedelem lenyeli a fogyasztóknak szánt tehercsökkentés nagy részét.

Fiskális szempontból a Fidesz felvetése szembemegy azzal a már-már általánosan elfogadottnak vélt fő iránnyal is, hogy a hozzánk hasonlóan alacsony adózási morállal jellemezhető országokban a kiszámítható és kevésbé kikerülhető közvetett adókat kellene előnyben részesíteni a jövedelemre kivetett terhekkel szemben. Az pedig egyenesen kiábrándító, ahogy a magát (válság)kormányzásra késznek nevező ellenzéki párt meg sem kísérli kiszámolni vagy kompenzálni terve költségvetési hatását, és úgy tesz, mintha már minden rendben lenne a magyar államháztartással.

Demagógiáért persze a kormánypártnak sem kell a szomszédba menni, példa erre a nyugdíjindexálás vagy a távhő-kompenzáció ügye. A jövőre nézve ugyanakkor igen elszomorító, hogy a politikai elit a valóban sürgető feladatok – a gazdasági aktivitás emelése, a szociális és adóreform – megoldása helyett ismét a rövid távú népszerűséget tartja fontosabbnak. A mentális áttörésre, úgy tűnik, még várni kell.