Kárfolyam

Nem vitatom annak indokoltságát, hogy a GDP 9 százalékát kitevő államháztartási hiány időszakában a drasztikus kamatemelés szükségszerűségként adódott a nemzetközi finanszírozhatóság biztosítása miatt. Ebből az aspektusból azonban a helyzet az elmúlt egy évben jelentősen módosult, a költségvetés egyensúlya javult, így a kockázati felárak nagysága és indokoltsága is mérséklődött. Persze kívülállóként nehéz megítélni, hogy a megugrott és talán enyhén még növekvő adósságállomány finanszírozása milyen áldozatvállalás mellett lehetséges, de az euró kamatát 4 százalékponttal meghaladó itthoni kamatláb túlzottnak tűnik.

Erre utal a forintnak az utóbbi pár hónapban bekövetkezett jelentős, mintegy 10 százalékos felértékelődése. Hogy mesterséges, a valós hazai gazdasági folyamatokkal nem magyarázható erősödésről lehet szó, az aligha vitatható, hiszen a forint árfolyamának valós alakulása a magyar gazdaságnak a nemzetközi versenytársakéhoz képest elért teljesítményéhez igazodik, elsősorban annak következménye. Bár gazdaságunk teljesítményének romlása messze nem olyan drámai, mint azt egyesek lépten-nyomon hangoztatják, de az aligha vitatható, hogy relatív helyzete, versenyképességi pozíciója egyértelműen roszszabb. A forint erősödése ezért csupán pénzpolitikai beavatkozás eredménye lehet. Az pedig közismert, hogy a gazdaságba történő bármely olyan jellegű beavatkozás, amely a nehezen kitapintható és értékelhető valós viszonyokat torzítja, jelentős áldozatokkal jár. Erre utal az MNB alelnökének legutóbbi nyilatkozata is, miszerint „az erős forint áldozatokkal jár, de azt érdemes vállalni”.

Ezek után a kérdés már csak az, milyen áldozat vállalható az erős forint látszatáért. Határozott véleményem szerint semmilyen. Részben, mert nagyon csalóka és csak időleges „előnyökről” van szó, részben, mert a nem a valós folyamatokat tükröző információk téves üzleti és lakossági döntésekhez vezetnek, és végül: a valós helyzettől eltérő árfolyam más területeken súlyos gondokat gerjeszthet.

A magas kamattal felerősített forint az adott helyzetben csak szerény szerepet játszhat a makrogazdasági összkereslet befolyásolásában – a hitelfelvétel döntően svájci frankban történik –, de erősen vitatható a szerepe az infláció alakításában is. Az utóbbi hónapokban jelentkező inflációs nyomás ugyanis már nem a megszorító lépések, hanem az energiahordozók és az élelmiszerek drasztikus drágulása okán fenyeget. Azon túl, hogy az erős forint csak szerény mértékben képes a külső inflációs nyomást enyhíteni, az is kérdés, hogy a nemzetközi költségnövekedést szabad-e, érdemes-e a mesterségesen felerősített forinttal enyhíteni. A rövid távon jelentkező kedvező inflációs mutatóért a későbbiekben esetleg növekvő vagy lassabban csendesülő inflációval kell fizetni.

Nem érthető, milyen gazdasági célt szolgálhat, hogy a magyar lakosság külföldi pénzköltését ösztönözzük, vagy hogy a devizában hitelt felvevőket igen jelentős nemzeti adományban részesítjük. Nem igazán szerencsés az sem, hogy a magasra szökött államadósságot a szükségesnél talán nagyobb kamattal finanszírozzuk, nehezítve a költségvetés egyensúlyának a helyreállítását. Mindezeken túl csak utalni szeretnék az erős forintnak az exportra és általában a magyar gazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatására, különös tekintettel a közép- és a kisvállalkozások belső pozícióját rontó, éleződő importversenyre. Nem értek egyet a kkv-k különleges kezelésével, támogatásával, de a helyzetük mesterséges rontása is elfogadhatatlan.

Méltányolható tehát az a megközelítés, hogy az áldozatvállalás gyakran elkerülhetetlen, de egy csalóka illúzióért kár ekkora árat fizetnünk.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója