Meddig táncolhat borotvaélen a gazdaság?

Később, 2004-ben már arra is figyelmeztettem, hogy amint a bajok elkezdődnek, akkor egy éven belül eldől, hogy a globális gazdaság vajon képes-e korrigálni önmagát, vagy elindul egy lefelé tartó spirál nyomában. Végül pedig 2004–07 között úgy éreztem, hogy tévedésben vagyok, amikor viszonylag gyors megoldást várok a globális gazdaságot feszegető súlyos megpróbáltatásokra. Ezen a ponton idéződött fel bennem a néhai Rudi Dornbusch professzor emlékezetes kijelentése arról, hogy a fenntarthatatlannak látszó makrogazdasági egyensúlyhiányok sokkal tovább fenn tudnak maradni, mint amennyire azt lehetségesnek tartják a közgazdászok, akik hisznek a racionális emberi döntésekben.

Egy évvel ezelőtt, a másodlagos jelzáloghitelek piacának 2007. augusztusi összeomlása idején azonban ismét megerősödött bennem a bizonyosság: a helyzet egy éven belül önmagától megoldódik. A központi bankok vagy képesek lesznek végigmenni a veszélyes, keskeny ösvényen, és az árfolyamokat, illetve az eszközárakat be tudják állítani valamilyen egyensúlyi konfiguráció szerint, vagy pedig elszabadul a káosz és a zavar a pénzügyi piacokon, ami átgyűrűzik a reálgazdaságra, és elkezdődik egy nagyarányú viszszaesés. A valószínűség erősen ez utóbbi eshetőség irányába mutatott.

De ebben is tévedtem, mert elmúlt egy teljes év, és a dolgok még mindig borotvaélen táncolva haladnak.

Ezen a ponton hadd húzzam alá, hogy nincs kifogásom a válság menedzselésében a legnagyobb terhet cipelő amerikai Federal Reserve monetáris politikájával szemben. Kívánom – mint a Fed is teszi –, hogy találjuk meg a módját annak, miként lehetne a pénzügyi szektorban érdekelt szereplőket rávenni, vállaljanak nagyobb részt az elkövetkező időkben várható veszteségekből. Háruljon rájuk nagyobb teher, mint amennyiben eddig részük volt, és mint amenynyi a dolgok spontán folyása szerint a jövőben lenne. Egyetértek ugyanakkor Donald Kohn Fed-alelnökkel, aki szerint nem lenne bölcs dolog megleckéztetni a pénzügyi szektor vezetőit a hazardírozásuk miatt. Ha ugyanis ezt tennénk, akkor – járulékos kárként – milliónyi munkahelyet kellene veszni hagyni.

A Federal Reserve számára az az elsődleges, hogy óvja meg az amerikai gazdaságot, mielőtt az túl mélyre süllyedne. További feladata, hogy elkerülhetővé tegyen egy olyan mértékű összeomlást, amely megfertőzné a világ más térségeinek a gazdaságát. Ha az Egyesült Államokban összeroppan a foglalkoztatás és a jövedelemszint, akkor megrendül az amerikai bevitel, ezután nemcsak Amerika, hanem a világgazdaság egésze is recesszióba kerül.

Az építőiparban és a hozzá kapcsolódó ágazatokban a foglalkoztatás összeomlik, ahogy az amerikaiak és a külföldiek kezdenek magukhoz térni az ingatlanárak irracionális burjánzásából. Az ingatlanfejlesztéssel és a lakásépítéssel együtt járó lelkesedés alábbhagyása viszont azt is jelenti, hogy a feldolgozóipari vállalatok nem kerülnének olyan erős nyomás alá, ha tőkére lenne szükségük a tevékenységük bővítéséhez. További következmény a dollár gyengülése, amely új lehetőségeket nyit meg az Amerikában honos cégek kivitele előtt. Az építőiparból és a kapcsolódó területekről a munkaerő olyan területekre fog áramlani, ahol a nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozható javakat és szolgáltatásokat állítanak elő.

Ha azonban a pénzügyi közvetítések és szolgáltatások rendszere egy általános csődhullám keretében összeomlik, akkor a nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozható javak gyártói nem jutnak hitelekhez a tevékenységük bővítéséhez. Ha pedig a lakásépítést és a jelzálog-finanszírozást célzó értékpapírok jegyzése nemcsak süllyed, hanem egyenesen összeomlik, akkor mindenkinek tudnia kell, hogy az építőipari (és a járulékos) foglalkoztatás gyorsabban csökken, mint ahogy a kereskedelmi forgalomba hozható termékek gyártása növekedni tud. Ez nem lenne jó sem az Egyesült Államok, sem a világ számára.

Eddig természetesen valahogy elevickélt az amerikai reálgazdaság. A foglalkoztatás egyelőre növekszik, ha pedig az USA gazdasága recesszióban van, akkor ez a valaha is feljegyzett legenyhébb recesszió. A pénzügyi szférában ezzel szemben hatalmas lett a káosz: óriásit buktak azok a komoly tőkeátétellel működő pénzügyi intézmények, amelyeknek kiváltképp jó kockázatkezelő képességük kellene legyen a saját túlélésükhöz.

Ha valaki egy évvel ezelőtt megkérdezett volna, hogy ilyen mértékű pénzügyi káosz összeegyeztethető-e a recesszióban nem lévő amerikai gazdasággal, akkor nemmel válaszoltam volna. Ha azt kérdezték volna, elmúlhat-e egy esztendő anélkül, hogy vagy a pénzügyi intézményekbe fektetett bizalom állna helyre, vagy tömeges csődök és esetleg államosítások következnének be, akkor szintén nemmel válaszoltam volna. Az instabil és nem fenntartható konfigurációknak kötelezően végük lesz. Rudi Dornbusch nagyon jól látta: egyensúlyhiányok sokkal tovább fenn tudnak maradni, mint azt közgazdászok lehetségesnek tartanák. De ebben benne van, hogy a víz egyszer elkezd lezúdulni a dombról.

A szerző a kaliforniai Berkeley Egyetem közgazdaságtan-professzora

Copyright: Project Syndicate, 2008@ www.project-syndicate.org