Mi rejlik az oroszországi Mecsel-ügy mögött?

Az államfői székből való májusi távozása óta miniszterelnökként is Oroszország első emberének tekintett politikus július 24-én, a vaskohászat fejlesztéséről rendezett Nyizsnyij Novgorod-i tanácskozáson vészjósló hangon felszólította a trösztellenes hivatalt, sőt az ügyészséget, hogy vizsgálják ki, miért alkalmaz a Mecsel alacsony exportárakat, tetemes adóveszteséget okozva az államnak. Putyin megfenyegette a tanácskozásról betegségére hivatkozva távol maradt főrészvényest, hogy „kénytelen lesz orvosokat küldeni hozzá, akik majd tisztázzák ezeket a problémákat”. A „zacsisztki” (tisztázás) kifejezés a csecsenek elleni háború, sőt, a „csisztki”, vagyis az 1937–39. évi tömeges kivégzések korát idézte fel a közvéleményben.

A nyilatkozat utáni reggelen 60 milliárd dolláros veszteséget elkönyvelő moszkvai tőzsde még mindig nem tért magához. A Mecsel kapitalizációja órák alatt ötmilliárd dollárral csökkent, részvényei New Yorkban 34, Moszkvában 46 százalékot zuhantak. Az anyavállalat, a szovjet korszakban hadiipari célokra épített cseljabinszki kohászati kombinát mellett több mint egy tucat belföldi, valamint egy-egy romániai és litvániai leányvállalattal rendelkező cégbirodalom vezetői – akik annak idején a Dunaferr megvételére is komoly ajánlatot tettek – sürgősen elhalasztották a Mecsel augusztus 11-re tervezett részvénykibocsátását.

Vajon miért szánta rá magát Vlagyimir Putyin a beláthatatlan következményekkel járó támadásra? Egyes források szerint azért, mert „helyre akarta tenni” az uralma első száz napja után túlságosan önállósuló Dmitrij Medvegyev államfőt. Ezt a feltételezést arra alapozzák, hogy Arkagyij Dvorkovics, az elnök gazdasági főtanácsadója már július 25-én eljátszotta a „jó fiú” hálás szerepét. „Semmi baj” – nyilatkozta, hiszen a Mecsel részvényeinek közel 70 százalékával rendelkező Igor Zjuzin már megmagyarázta, hogy a Putyin által kifogásolt alacsony exportárakat – állítólag a belföldi árak egynegyedét – 2008 első felében a cég korábbi szerződésekben vállalt kötelezettségei miatt kellett érvényesíteni a külföldi szállításokban. Ezért lesz ugyan egy kis bírság – mondta Dvorkovics –, ám azután semmi nem akadályozza a Kreml gigantikus energetikai terveihez, a hálózatépítéshez szükséges belföldi szállításokat.

A Mecsel elleni megsemmisítő támadást mások egy újabb Jukosz-ügynek minősítik, hosszan elemezve a párhuzamokat a 2003 októberében letartóztatott, szabadlábra helyezéséért mostanában már mindenre kész Mihail Hodorkovszkij és Igor Zjuzin kegyvesztettsége között. A kiváló gazdasági elemzéseiről ismert Nyikita Kricsevszkij egyenesen MecselJukosz-ügynek nevezi a fejleményeket. S valóban: mindkét esetben nagyon fiatalon, az 1990-es évek privatizációja nyomán milliárdossá vált, roppant tehetséges, szenvedélyesen dolgozó üzletemberekről van szó, akik igyekeztek megvásárolni a hatalom jóindulatát. Egyetlen tétel: a Mecsel 11 leányvállalata 2006-ban (csak a hivatalos adatok szerint) több mint 80 millió rubellel támogatta az Egységes Oroszország nevű hatalompártot.

A mai orosz elit meghatározó tagjaitól eltérően Zjuzin soha nem volt kágébés. Nem is pétervári és nincs komszomolista vezetői múltja. Bányamérnöki és közgazdászdiplomával, 26 évesen szerzett tudományos fokozattal évekig a cseljabinszki vaskohászati művekben dolgozott. Azt persze nem tudni, honnan került elő az a potom 13,3 millió dollár, amelyet 1995-ben letett a vállalatért, hogy azután másfél évtized alatt a maga és családtagjai által irányított, 15 milliárd dollárt érő cégbirodalmat teremtsen belőle.

Éppen a Mecsel sikeres működése keltette fel az orosz gazdaság stratégiailag fontos ágazataiban – a Vedomosztyi hírportál állítása szerint – a Kreml KGB-s és tábornoki köreinek érdekeit érvényesítő Rosztyehnologija vezetője, Szergej Csemezov érdeklődését. Az orosz gazdasági élet szürke eminenciása, egykor Putyin közvetlen munkatársa a drezdai KGB-rezidentúrán, elnöki jóváhagyással addigra már több mint 250 kisebb-nagyobb vállalatot terelt az állami holding szárnyai alá. A cél világos: Csemezov és a mögötte álló gazdasági-politikai érdekcsoport biztosítani akarja a világ fegyverkereskedelmében 2000 óta mind nagyobb súlyú, ma már évi hétmilliárd dolláros orosz fegyverexport számára a nélkülözhetetlen, de hiánycikknek számító kiváló minőségű acélárut.

E célból Csemezov 2006 júliusában bejegyeztette a Ruszszpecsztal nevű vállalatot, amely szédítő tempóban bekebelezte az ország hasonló profilú magáncégeit. Megfigyelők szerint egyetlen vállalat se menekült a Ruszszpecsztal kinyújtott csápjai elől. 2007 nyarán nevetségesen alacsony vételi – jobb esetben fúziós – ajánlatot kapott a Mecsel birodalom koronagyémántja, a cseljabinszki kohászati kombinát is. Zjuzinék azonban egyrészt az akkor már küszöbönálló államfőcserében, másrészt cseljabinszki „földijük”, Viktor Hrisztyenko jelenlegi energiaügyi miniszter lobbitevékenységében reménykedve – a közös szülőföldnek óriási jelentősége van az orosz gazdaságpolitikában! – kihátráltak a diktátum elől.

Azóta érlelődött a katasztrófa. Csemezovék a szovjet korszak megtorló technikáit idéző feljelentésekkel operáltak: két másik orosz iparbáró nemrég panaszt tett a Kremlben, hogy a Mecsel elmaradt szállításai miatt nem tudnak eleget tenni az állami megrendeléseknek. Az APN elemzése szerint Putyin azért robbantotta ki a botrányt, hogy a Mecsel makacs ellenállását látványosan megtörje, és cégeit a Jukosz vagyonához hasonlóan bagóért a hozzá közel álló csoportoknak juttassa. Ez még jól jöhet, mert a Csemezov-csoport állítólag mégiscsak tart attól, hogy Dmitrij Medvegyev elnök előbb-utóbb önjáróvá válik, és a saját kizárólagos érdekszférájába tereli a Gazpromot, amelynek nemrég még az első embere volt.

A szerző az ELTE tudományos főmunkatársa