Csere halasztva

Az autópiac a gazdaság hőmérője. Az autózás ugyanakkor száz éve a szabadságot is jelképezi, hiszen a tömegközlekedés kötöttségei nélkül juthatunk el bármikor bárhová, így a szabadidő eltöltésének nélkülözhetetlen eszköze.

A gépkocsi azonban többet is jelent ennél: az olyan hagyományosan gépjárműgyártó országokban, mint Németország és Franciaország, az alkalmazottak több mint 10 százalékának ad munkát. És minden egyes autógyári állástól indirekt módon öt másik munkahely függ. Nem csoda hát, ha a nagy márkák menedzsmentje idegrohamot kap, ha üzemanyagárról, hitelválságról, sőt, szén-dioxid-kibocsátási normáról hall.

Mert mindezek miatt a kihasználatlan kapacitásokkal és egyre inkább túlfoglalkoztatottsággal bajlódó iparág úgy érzi, annyi hatása van az események alakulására, mint egy kenusnak a Niagara-vízesésben. Hogy miért?

A folyvást szigorodó ütközésbiztonsági előírások miatt az autók egyre nagyobbak lettek: az alsó középkategória mérete és tömege 30-40 százalékkal nőtt két évtized alatt. És akkor még nem beszéltünk a hatalmas – státusszimbólum – aszfaltterepjárókról és a hétköznapi életben nehézkes pick-upokról. Mert miközben egyrészt kézenfekvő elvárás az ütközési biztonság és a komfort növelése, mindez – a légkondicionálóval együtt – a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás növelésével jár. És még az autógyárak sem tudnak egyszerre két ellentétes igényt kielégíteni.

Természetesen nagyobb lett a járművek légellenállása is, ezt egyre kisebb gördülési ellenállású abroncsokkal és hatékonyabb motorokkal ellensúlyozzák a gyárak. Ám ezek fejlesztése óriási összegekbe kerül, amit persze a vásárlók fizetnek meg. De a vevő olcsón akar autót venni, sőt manapság a legfejlettebb piacokon is először azt kérdezi meg magától: le kell-e már cserélni a kocsit?

Az eladási adatok pedig azt mutatják, egyre többen úgy érzik, hogy nem kell.