Dominóeffekt

Minden energiájukkal igyekeznek meggyőzni az európai döntéshozók a piacokat arról, hogy nem teríti le az öreg kontinens bankjait a pénzügyi válság: márpedig minden jel arra mutat, hogy a győzködés hiábavaló fáradozás lesz. A krízis ugyanis olyan ütemben eszkalálódik, hogy ezen még koncentrált állami beavatkozással sem igen lehet segíteni, ráadásul senki nem tudja, hogy pontosan hova és kinek kellene injekciózni a pénzt ahhoz, hogy elkerülhető legyen az összeomlás.

Ennek alapján nem nehéz belátni, hogy Európa sem éli túl vérveszteség nélkül a jelenlegi krízishelyzetet, vagyis állami garanciák ide vagy oda, több-kevesebb nagy európai pénzügyi szolgáltató – vagy azok darabjai – felvásárlás tárgyává válik a közeljövőben. Az persze, hogy mérséklődik majd a pénzügyi szolgáltatók száma a piacon, önmagában nem okoz különösebb gondot: az inkább a kellemetlen fejlemény, hogy sajnos a korábban elhibázott lépések árát nagyrészt az egyes országok államháztartásai – és azokon keresztül az adófizetők – állják majd.

Bármilyen szomorú is viszont – stabil pénzügyi rendszer ide vagy oda –, a fentebb leírtak keményen érintik a hazai piacot is: elég, ha csak egyetlen nagyobbacska hazai szereplő anyacége feladja a küzdelmet, és máris teljesen átrajzolódhat a térkép a honi hitelintézetek között. Ráadásul több mint felelőtlen dolog lenne azt állítani, hogy a feltételek terén is maradna minden a régiben: a már kihelyezett és a majdan nyújtandó kölcsönök ára is drasztikus növekedésnek indulhat Magyarországon, és semmi nem garantálja azt sem, hogy egyáltalán lesz elég pénz a piacon. (A fejlemények – finoman szólva – észrevehetők a forint árfolyamán is.)

Most már tehát tényleg itt van az ideje annak, hogy az érintettek befejezzék a mismásolást: aki ugyanis ilyen súlyos helyzetben sunyít, az már csak ront a helyzeten.