Kezdjük a végén!

„Soha nem fogok bocsánatot kérni egy megközelítés vagy stratégia megváltoztatása miatt, amikor a tények megváltoznak” – jelentette ki Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter annak kapcsán, hogy alig egy hónappal a 700 milliárd dolláros ottani bankmentő csomag villámgyors kongresszusi elfogadása után most gyökeresen új tervet dolgoznak ki a mélyülő válság kezelésére. Az effajta pragmatikus megközelítés Magyarországon is elkelne. Mert lehet ugyan évekig arról vitatkozni, hogy ki mikor és mekkorát hazudott, és ki vagy mi a felelős a jelenlegi helyzet kialakulásáért, de attól még nem fogunk kikecmeregni a gödörből.

A tegnapi gazdasági csúcsnak több olvasata is lehetséges. Ha a pozitív változatot vesszük, a találkozón domináltak az előremutató javaslatok, amelyek között több közös pont is akadt. A kormány részéről még több forrást igyekszenek átcsoportosítani a munkahelyek megtartására, és erre több konkrét konstrukció is elhangzott. A Fidesz szintén az eddigieknél józanabb ajánlásokat fogalmazott meg, például negyedével csökkentené az adminisztráció kiadásait (persze részletek nékül). A pesszimista verzió szerint ugyanakkor ez a csúcs is csak meddő szócséplés volt, ahol az elit ismét előhozta az évek óta unalomig ismételt diagnózisát és receptjét a gazdaság rendbetételére, aztán továbbra sem történik semmi, marad minden a régiben. A kormány eljátszhatja, hogy egyeztetett, az igazán kényes kérdéseket pedig – ki viselje a szükséges átalakítások terheit – sokan a szőnyeg alá söprik.

Akárhogy is nézzük, ma kivételes kényszer van az érdemi lépésekre. Jobb lett volna, ha ezek korábban, nagyobb társadalmi támogatás mellett, hitelesebb és felelősebb politikusok irányításával valósulnak meg. De ha már így alakult, most mindenkinek elő kellene vennie a pragmatizmusát. A parttalan viták ideje lejárt.