Az elmaradt csoda

Az EU-csatlakozást követő években megindult támogatásözön a beruházások felfutását jelentette a legtöbb esetben, ez igencsak jót tett a helyi építőiparnak is. Ez történt

Írországban, Spanyolországban, de hogy közelebbi példát említsünk, Szlovákiában is. Nálunk mindebből szinte semmi sem látható, sőt, volumenében is kevesebb az építkezés, mint az EU-csatlakozás előtt. Nemcsak az ágazati szereplők közlik ezt, de a hivatalos statisztika is.

Sem az állami, sem a magánberuházások nem pörögtek fel eddig, és nagyon úgy néz ki, hogy ezután sem várható javulás. Hogy az ígért EU-s pénzek lehívása miért zajlik ilyen lassan – különösen a nagyprojektek esetében –, és hogy egyáltalán mi történt az elmúlt két évben, amikor elvileg az új uniós költségvetés a korábbihoz képest sokkal nagyobb forrást biztosított hazánk számára, rejtély. Ami ezzel kapcsolatban zajlik, az nemcsak az építőipar, de a teljes magyar gazdaság számára is az egyik legsúlyosabb probléma, hiszen az világos volt, hogy az eladósodásra hosszú távon nem lehet a fejlődést építeni.

Az egyetlen kiútnak az látszik a gazdaság és az építőipar számára, ha sikerül nagyobb sebességre kapcsolni az uniós pénzek felhasználása terén. Ehhez növelni kell az intézményrendszer hatékonyságát. A szándék már látszik, szinte hetente áll elő a kormány az újabb és újabb 1000 milliárdos élénkítési tervekkel, azonban ezek kidolgozottsága kérdéses.

A vállalkozások még mindig arra várnak, hogy a konkrét pályázatokat végre kiírják, hogy megnyíljon előttük legalább az esély a kilábalásra.

Az uniós csatlakozás óta eltelt éveket már így is elvesztegetettnek tekinthetjük, ezt az is jelzi, hogy több elemző kimutatta: a felzárkózásunk 2004-től alig kimutatható, szemben a velünk együtt belépő országokkal. Nem kell újra feltalálnunk semmi újat, egyszerűen meg kell nézni, mások mit csináltak jól.