Románia és Bulgária: vége az aranykornak?

Egészen a közelmúltig látszólag minden rendben volt a bolgár és a román gazdaság háza táján. A két ország kormányzatai viszonylag dinamikus gazdaságot feltételezve láttak hozzá jövő évi költségvetéseik megtervezéséhez. Még a legfrissebb adatokat olvasva is hajlamos lehet az ember azt gondolni, hogy a világnak ebbe a szegletébe nem jutott el a válság, hiszen a román gazdaság még a harmadik negyedévben is csaknem 10 százalékkal bővült.

De ennek az irigylésre méltó növekedésnek most – egy időre legalábbis – biztosan vége szakad. Bár a szimptómák sok tekintetben különbözők, a balti gazdaságok elmúlt évben végbement „lehűlése” intő jel lehet e két lényegesen elmaradottabb gazdaság számára.

Ahogy a régió többi országában, Bulgáriában és Romániában a pénzügyi stabilitás és a gazdasági növekedés dimenzióiban érdemes vizsgálni a kockázatokat. Románia fő problémája, hogy egy meglehetősen túlfűtött állapotban lévő gazdaságban megnőttek a pénzügyi kockázatok, és a növekedés is megállhat. Bulgária hasonlóképpen azzal a problémával találja magát szemben, hogy a pénzügyi stabilitás meglévő jó alapjainak a megtartása nem kis bővülési áldozattal járhat.

A növekedést a két gazdaság külföldi forrásokra való erős rászorultsága és e források elapadása veszélyezteti. Nem volt ez mindig így. Emlékeztetőül: Bulgáriában 2001 óta évente átlagosan 17 százalékkal bővülnek a beruházások, ez a ráta az elmúlt években meghaladta a 30 százalékot. A magas beruházási igény fedezetére Bulgária már jó ideje két számjegyű, az utóbbi években a GDP 20 százalékát meghaladó folyó fizetésimérleg-hiányt produkál. Romániát szintén 30 százalék körüli beruházási ráta jellemezte az elmúlt években, több mint 20 százalékos béremelkedést mutató szűk munkaerőpiac mellett. Így aztán mindkét gazdaságban jelentősen felduzzadt a külföldi kötelezettségek állománya, de míg Bulgáriában a beáramló pénz nagyobb része egészen a közelmúltig működő tőke volt, Románia a hiány több mint felét hitelből fedezte.

Bulgária óriási előnye ugyanakkor, hogy az államháztartás pénzügyei a hagyományos metrikák szerint összehasonlíthatatlanul jobb állapotban vannak, mint a régió legtöbb országában, a miénkről nem is beszélve. Az államadósság a prudens költségvetési gazdálkodásnak és a gyors növekedésnek köszönhetően három év alatt a GDP 30 százalékáról 10 százalékra csökkent, és ami stabilitási szempontból még fontosabb, az államnak lényegében nincs rövid távú kötelezettsége. Márpedig ez a mai világban óriási védettséget jelent. A valutaválságok az esetek nagy többségében ugyanis az állam fizetésképtelenségével kapcsolódnak össze. A magánszektornak ugyan jelentős tartozása gyűlt fel, de még ha a vállalatok pénzügyeit megviseli is ez az időszak, a krízis jó eséllyel elkerülhető.

A stabilitás érzését erősíti emellett a rögzített árfolyam mindaddig, amíg a gazdaság alanyai hisznek benne. A valutatanács rendszere amellett, hogy nem engedi fel- és leértékelődni a nemzeti valutát, csak olyan mértékben hagyja bővülni a pénz mennyiségét, amilyen mértékben annak devizafedezete biztosított. Miközben a rendszer stabilitási szempontból a lehető legbiztosabb, ennek az az ára, hogy felerősíti a gazdaságot érő kedvező és kedvezőtlen külső sokkhatásokat. Ennek mindeddig az előnyeit élvezhette az ország, mostantól viszont a szűkülő külföldi kereslet és a viszszaeső tőkeáramlás kedvezőtlen hatásai erősödnek fel. Ennek máris láthatók a jelei. A hitelezés lényegében megállt, az ipari termelés 2 százalékkal elmarad a tavalyitól, az idegenforgalomban pedig 20 és 40 százalék közé becsülik az előttünk álló szezonban várható visszaesést.

Nincs meg ez a fajta stabilitási keretrendszer Romániában. Az kétségkívül jó dolog, hogy az állam bruttó adóssága alig haladja meg a GDP 10 százalékát. De Bulgáriával szemben itt nem többlete, hanem évről évre hiánya van a költségvetésnek, amit hitelekből kell fedezni. A másik fontos különbség, hogy a valutaárfolyam nem rögzített, és mivel a hazai megtakarítások igencsak szűkösek, erős a gazdaság külföldi hitelekre való rászorultsága, ezért egy tőkeszegény időszakban a devizahiány rögtön a valuta leértékelődésében mutatkozik meg. Eközben visszaesik a gazdasági teljesítmény is. Az elmúlt negyedévben háromszor is szüneteltette termelését a Dacia, és most ismét egy hosszabb leállást jelentettek be. Októberben az ipari termelés 3 százalékkal elmaradt a tavalyitól, a jelentős súlyt képviselő textiliparban pedig 15 százalékos visszaesésre számítanak jövőre.

Tűrhető fiskális feltételeik miatt ezek az országok legalább részben képesek ellentételezni a kedvezőtlen gazdasági hatásokat a költségvetési politika hagyományos élénkítő eszközeivel. Számunkra leginkább adópolitikáik lehetnek irigylésre méltók, ugyanis mindkét országban az egykulcsos adók további csökkentésében gondolkoznak. Mindeközben azonban fontos lesz, hogy a növekedési modelljeiket ők is újragondolják: a tartós felzárkózáshoz a tőkeintenzitás növelése mellett a termelékenység folyamatos emelésére is szükség van.

A szerző az Oriens partnere, elemzési igazgatója