Szolidaritásra várva

Alaposan meglepték a repülőtéri dolgozók a Budapest Airport menedzsmentjét azzal, hogy kedd este hatkor bejelentették: tizenkét órával később sztrájkolni fognak. Még nagyobb meglepetést okoztak azzal, hogy sztrájkoltak is.

A szakszervezetek állítják: a munkáltató semmilyen konkrétumot nem közölt a dolgozókkal arról, hogyan kívánja átszervezni a munkaidejüket, beosztásukat; a tárgyalások folyamán időhúzásra játszott. A Ferihegyi repülőtér üzemeltetője szerint viszont indokolatlan a sztrájkolók dühe, mivel nincs szó leépítésről, miközben más gazdasági társaságoktól tömegesen érkeznek a hírek az elbocsátásokról.

A sztrájk a dolgozók érdekvédelmének végső eszköze, amelylyel a szociális és gazdasági érdekeik biztosításáért küzdhetnek. Kérdés, hogy a válsághelyzetben meddig mehetnek ela szakszervezetek, s mennyiben kell tudomásul venniük, hogy a vállalkozásoknak igenis küzdeniük kell az életben maradásért. A munkabeszüntetés pedig tovább nehezíti a társaságok működését.

A jelenlegi helyzetben szinte elvárás, hogy a dolgozók – akár kevesebb fizetés mellett – már annak is örüljenek, ha van munkahelyük. Ez a tény viszont láthatóan nem elég a munkavállalók számára. Példa erre a közszférában dolgozók esete is, akik nem elégednek meg azzal, hogy a kormányfő garanciát vállalt, nem lesznek leépítések. Tovább hadakoznak a mindenkit megillető 13. havi bérért és a keresetek emeléséért, s ha nem teljesül a követelésük, január 12-én még sztrájkolhatnak is.

Talán könnyebben meg lehetne értetni a dolgozókkal, hogy ki kell venniük a részüket a nehézségekből, ha például az országgyűlési képviselők vagy vezetőik részéről is nagyobb takarékoskodást tapasztalnának. Mert a szolidaritásra és az önmérsékletre óriási szükség lenne az előttünk álló nehéz hónapokban. Mindenki részéről.