A válság miatt elérkezett a kísérletezések ideje

Bár az Egyesült Államokban és Európában a válság korlátok között tarthatónak látszik, a pusztítás teljes mértékének megítéléséhez még bizonyos időnek el kell telnie. Az mindazonáltal valószínűsíthető, hogy 2009 vége felé elkezdődhet a fellendülés, ha a kormányok megfelelő döntéseket hoznak. Ha nem, akkor a fordulat jobb esetben késhet, rosszabb esetben tartós károsodás következhet be. Az alábbiakban található azon problémás pontok listája, amelyekre oda kell figyelni a következő hónapokban.

- Vajon az Egyesült Államok elég merész lesz-e?

- Barack Obama ígéretet tett a bátor lépésekre, legalább részben visszhangozva Franklin D. Roosevelt elnök szavait, aki a nagy válság mélypontján tett felhívást a „merész és kitartó kísérletezések” végrehajtására. Az új elnök élvonalbeli közgazdászokkal van körülvéve, így nagy hibákat nem fog elkövetni. A mostani amerikai körülmények azonban annyira kivételesek, hogy mellettük szükség van olyan tanácsadókra is, akik készek eddig nem tesztelt ötletek kipróbálására, vagy – Roosevelt felhívásának megfelelően – azok kikísérletezésére.

Mindenekelőtt túl kell mennie a hagyományos keynesi fiskális ösztönzésen, hogy a mostani válság mélyén rejlő gazdasági bizalomvesztést orvosolni lehessen. A bizalomépítés eddig nagyrészt a pénzügyi piacokra korlátozódott. Ott vannak azonban az állásuk elvesztése miatt aggódó dolgozók, akik aligha kezdenek el költekezni, jussanak bármennyi pénzhez is a fiskális ösztönző programok hatására. Emiatt a megoldásnak részévé kell tenni a foglalkoztatás megőrzését célzó intézkedéseket.

- Vajon Európa össze tudja-e szedni magát?

- Valójában ez lehetett volna Európa nagy pillanata. A válság ugyanis az Egyesült Államokból eredt, és az amerikai politikát arra kényszerítette, hogy saját problémáival foglalkozzon, megnyitva ezzel mások számára az utat a globális vezető szerep elvállalására. Ehelyett a válság felszínre hozta a mély ellentéteket Európán belül mindenben, a pénzügyi szabályozástól kezdve egészen az adandó gazdaságpolitikai válaszlépésekig.

Németország egy ideig ódzkodott megfelelő erejű fiskális élénkítés végrehajtásától, meghiúsítva egy globális léptékű, de legalább két pilléren nyugvó, koordinált ösztönzést. Ha Európa a saját súlyának megfelelő szerepet kíván játszani a globális porondon, akkor egységesebben és célratörőbben kell fellépnie, megosztva a felelősséget másokkal. E pillanatban azonban a legtöbb, amire számítani lehet, az az, hogy Európa nem ássa alá a globális léptékben folyó fiskális ösztönzést.

- Vajon mi lesz Kínával?

- Gazdasági oldalon az Egyesült Államokban kiváltható gyenge válasz képezi a legnagyobb kockázatot, ami azonban Kínában történik, annak – történelmi távlatokban véve – mélyebb és tartósabb következményei lesznek. A nagy ázsiai állam ugyanis óriási belső feszültségeket rejteget, amelyek nyílt konfliktusban robbanhatnak ki. Szakértők nem értenek egyet abban, hogy mekkora gazdasági növekedés kellene ahhoz, hogy a vidékről a városokba áramlók millióit fel tudja szívni az ipar. Bizonyosnak látszik viszont, hogy ezt a küszöbértéket 2009-ben nem lehet elérni. Erre engednek következtetni a Pekingben mostanság szinte napi gyakorisággal bejelentett kiadásnövelő és közmunkatervek.

Ha a társadalmi feszültségek növekszenek, akkor a kormány várhatóan az elnyomás fokozásával válaszol, ez megrendítheti a Nyugattal fenntartott viszonyt, csakúgy, mint a hosszabb távú gazdasági kilátásokat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a válságok következményeinek kezelésében erősebbek a demokratikus berendezkedésű államok, mint a tekintélyelvű rezsimek. Ez utóbbiaknál ugyanis nincsenek meg azok az intézmények, amelyekre a konfliktusok kezeléséhez szükség lenne. Emiatt nagy a veszélye annak, hogy a feszültségek utcai zavargásokban csúcsosodnak ki. Ha ez bekövetkezne, akkor a jövőbeni generációknak 2009-ről nem a globális gazdasági válság jut majd eszükbe, hanem az a hatalmas átalakulás, amelyet a pénzügyi válság Kínában kiváltott.

- Lesz-e megfelelő szintű globális gazdasági együttműködés?

- Ha a belső szükségletek kielégítése válik elsődlegessé, attól mindenképpen szenvedni fog a nemzetközi gazdasági együttműködés. A kereskedelmi és a pénzügyi protekcionizmus azonban az ilyen időkben különösen nagy károkat okoz. A nagy válság például azért mélyült el, mert az egyes kormányok kereskedelmi korlátozásokat foganatosítottak a foglalkoztatás védelmében, erre most is erős lesz a késztetés.

A fejleményekre eddig az IMF gyorsan és határozottan reagált, létrehozva például egy viszonylag rövid lejáratú hitelezési formát, amelyet esetleg még ki is kell terjeszteni. A Világkereskedelmi Szervezet viszont értékes időt vesztegetett a dohai forduló lezárására, ehelyett inkább a kereskedelmi korlátozások elleni G20-határozatok végrehajtására kellett volna törekednie.

A kormányoknak el kellene felejteniük a másoktól átvett bölcsességet, feladva például „az állam és a piac ellentétéről” vagy „a nemzetállam és a globalizáció viszonyáról” szóló vitákat. Ehelyett tudomásul kellene venniük, hogy a nemzetállami szabályozás és a nemzetközi piaci rendszer elválaszthatatlan. Minél pragmatikusabban és kreatívabban járnak el, a világgazdaság annál gyorsabban épül fel jelenlegi bajaiból.

A szerző a Harvard Egyetem John F. Kennedy Kormányzati Iskolájának professzora

Copyright: Project Syndicate, 2009@ www.project-syndicate.org