Áthárított veszteség

Egyre inkább úgy tűnik, azoknak lesz igazuk, akik szerint a világot megrázó pénzügyi és hitelválság neheze még előttünk van. Amerikában és Nyugat-Európában ezekben a napokban is sorra jelentik be az újabb és újabb bankmentő csomagokat, s ez jelzi a baj nagyságát. És hiába áltatják magukat még mindig sokan azzal, hogy Magyarországon erős a bankrendszer, nálunk ugyanis nincsenek „mérgező” érték-papírok, szigorúbb a jelzálog-hitelezés, ráadásul szükség esetére kész a banktámogató törvény, a válság hamarosan újult erővel csaphat le ránk is.

Az okok jó ideje ismertek, legfeljebb sokakban csak most tudatosultak. A magyar bankrendszer döntően külföldi szereplők tulajdonában van, amelyek a korábbi likviditásbőség idején olcsó forrással látták el leányaikat. Miután az állami hatóságok elaludtak „éjjeliőr” szerepükben, a pénzintézetek – nem akarván lemaradni a versenyben – olcsó devizahitelekkel árasztották el megfontolatlan ügyfeleiket. Az évről évre két számjegyű növekedés, a 20 százalék körüli tőkearányos nyereség lassan természetessé vált. A nemzetközi hitelcsapok bedugulásával azonban – különösen a Lehman Brothers csődje után – a források elapadtak, a forint mostani mélyrepülése pedig a hitelállományok minőségét rontja le.

A térségünkben érdekelt anyabankok most összehangolt nemzetközi segítséget várnak a folyamat megfordítására, különben „kénytelenek lesznek” visszafogni itteni hitelezésüket. Erre a veszélyre figyelmeztetnek az IMF közgazdászai is, akik szerint például az osztrák bankok itteni követelései elérik Ausztria GDP-jének 70 százalékát. Már csak ezért is valószínű, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió ezúttal sem nézi majd tétlenül az eseményeket.

De ne legyen kétségünk: a mentőakciók árát – tetszik, nem tetszik – végül az adófizetőknek kell majd megfizetniük. Csak az a kérdés, milyen feltételekkel és jövőbeni garanciákkal teszik ezt.