Növekvő hiányérzet

Azután, hogy tavaly csak kétszeri nekifutásra került pecsét a 2009-es költségvetési törvényre, most alig telt el két hét az év eleje óta, és itt az újabb zűrzavar. Száz-, netán kétszázmilliárd forintos költségvetési lyuk, a még hivatalosnak számító 0,9 százalék helyett 2-3 százalékos GDP-csökkenés, visszaeső behozatal és alig növekedő, netán stagnáló kivitel – napok óta ilyen véleményekkel és előrejelzésekkel szembesül az ország népe.

A válság újabb csapásából egyelőre csak a zavart érezni: a kormányfő szerint szó sem lehet adóemelésről, a pénzügyminiszter ugyanakkor megfontolásra érdemesnek nevezi az áfaemelés gondolatát. Kormányzati megnyilatkozásokból kiderül: nem zárhatók ki újabb takarékossági lépések, ám a kabinet éppen eközben zárol több mint 47 milliárd forintot, amelyből – és még további költségvetési forrásokból – a közalkalmazottak mégiscsak megkapják a 13. havi bérüket.

A helyzet komolyságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a 2006 óta a mindenáron történő deficitcsökkentés politikáját folytató kormány nem utasította el a hivatalosan tervezett 2,6 százaléknál magasabb hiány lehetőségét. Egy 3 százalék körüli deficit a gazdaság és az eurócsatlakozás tekintetében nem tűnik veszélyesnek. Ugyanakkor komoly bizalomvesztéshez vezetne, hogy a hiánycsökkentés oltárán a gazdaság növekedését is feláldozó kormány már ezen a területen is „kudarcot vall”.

Ezzel együtt nem kérdés, hogy a változó viszonyokhoz Magyarországnak is igazodnia kell. A 2-3 százalékkal csökkenő GDP-várakozások fényében talán előremutató lenne, ha valóban megszületne a régóta követelt nemzeti konszenzus az átalakításokról. Ennek első próbája az lehet, hogy az Országgyűlés február elején milyen arányban szavazza a költségvetési tanács elnökévé Kopits Györgyöt, tagjává pedig Oblath Gábort és Török Ádámot.