Melyik globalizáció éli túl a mostani válságot?

A nehéz gazdasági időket általában a protekcionizmussal szokták kapcsolatba hozni, amikor mindegyik ország a másikat hibáztatja, miközben védi a saját munkahelyeit. Az 1930-as években az ilyen – „tarháld a szomszédodat” – gazdaságpolitika csak súlyosbította a helyzetet. Ez a múlt azonban a jövőnkké válhat, hacsak a politikusaink el nem utasítják ezt.

Ironikus módon azonban a borús kilátások valóra válása sem jelentené a globalizáció végét, ha a folyamatot mint a kölcsönös függőségek globális hálózatának kiterjedését értelmezzük. Annak ellenére, hogy a közgazdászok a fogalmat az egységes és egyetlen globális gazdaság szinonimájaként használják, a globalizációnak többféle dimenziója létezik, a jelenség más formái is mélyen érintik mindennapi életünket, nem mindig jótékonyan.

A globalizáció legősibb formája környezeti jellegű. Az első himlőjárványt az egyiptomiak Krisztus előtt 1350-ben jegyezték fel, Kínát azonban csak az időszámításunk szerint 49-ben, Európát 700 után, Amerikát 1520-ban, Ausztráliát pedig 1789-ben érte el. A bubópestis vagy a fekete halál Ázsiából indult el, a tizennegyedik században azonban Európa lakosságának negyedét-harmadát kiirtotta. Az európaiak a tizenötödik században olyan betegségeket hurcoltak Amerikába, amelyek az őslakosság 95 százalékának kihalását okozták. Egy madárvírus által terjesztett járvány 1918-ban világszerte 40 millió áldozatot szedett, egyes kutatók pedig a szárnyasjárvány újabb hullámával riogatnak.

Az 1973-as esztendőtől kezdve harminc, korábban ismeretlen betegség ütött fel a fejét, mások pedig új, a gyógyszereknek ellenálló formában kezdtek terjedni világszerte. A felfedezése óta eltelt húsz évben a HIV/AIDS húszmillió embert ölt meg világszerte, és megfertőzött negyvenmilliót. Idegen növény- és állatfajok terjedése őshonos fajok tömeges pusztulásához vezetett, ez évente akár több száz milliárd dolláros gazdasági veszteséget is okozhat.

A globális éghajlatváltozás mindenütt érinteni fogja az emberek életét. Az utóbbi ötven évben észlelt légköri felmelegedést tudósok ezrei az emberi tevékenységre vezetik vissza. Az eredmény az lehet, hogy a világ egyes térségeiben túl sok lesz a csapadék, míg másokban túl kevés. A hatás erősebb viharok, áradások, szárazságok és földcsuszamlások formájában jelentkezik.

Emellett ott van a katonai globalizáció, amely mögött kölcsönös függőségek valóságos hálózata áll, vele együtt az erő alkalmazása vagy az ezzel való fenyegetés. A jelenségnek a huszadik század ékes példáját adja: a gazdasági globalizáció 1914-ben a megelőző szint csúcsára jutott, ezt utána alaposan visszavetette a két világháború. Miközben azonban a gazdasági globalizáció csak fél évszázad elteltével érte el a korábbi színvonalát, a katonai globalizáció időközben szakadatlanul erősödött.

A hidegháború idején az Egyesült Államok és a Szovjetunió kölcsönös stratégiai függősége jól ismertté vált. Ennek részeként világot átfogó szövetségek jöttek létre, és interkontinentális rakétákkal bármelyik fél meg tudta volna semmisíteni a másikat fél óra alatt. Ez a helyzet nemcsak az újdonságánál fogva volt rendkívüli, hanem a potenciális konfliktusok méretei és esetleges kipattanásuk gyorsasága miatt is. Ma a hadvezetés számára az aszimmetrikus hadviselés különféle formáinak felbukkanása okoz gondokat.

Végezetül itt van a társadalmi globalizáció, amely emberek, kultúrák, képek és eszmék szabad áramlásában nyilvánul meg. Az egyik konkrét példáját ennek a migráció adja. A huszonegyedik század elején az Egyesült Államok lakosságának 11,5 százaléka (32 millió fő) külföldön született, ezenfelül az országba évente mintegy harmincmillió fő látogat tanulási, üzleti vagy idegenforgalmi céllal. Az eszmék áramlása szintén fontos a társadalmi globalizációban. A műszaki fejlődés könnyebbé teszi a fizikai mobilitást, ezzel párhuzamosan azonban a bevándorlás elleni reakciók már a mostani válság előtt is szaporodtak.

A nagy veszély abban van, hogy a gazdasági válságra adott, rövidlátó protekcionista intézkedésekkel visszavetik a gazdasági globalizációt, ami pedig segített a növekedés terjesztésében, és százmilliókat emelt ki a szegénységből. A globalizáció egyéb formáit a protek-cionizmus nem tudja visszavetni.

A korszerű technológia azzal is jár, hogy a különféle kórokozók gyorsabban terjednek, mint a korábbi évszázadokban. A könynyebb helyváltoztatás és a nehéz gazdasági idők együtt válthatják ki a bevándorlás ütemének gyorsulását, egészen addig, amíg a folyamat olyan súrlódásokhoz vezet, amelyek hatása meghaladja az adódó gazdasági előnyökét. A súlyosabbá váló gazdasági helyzetben romolhat a kormányok egymás közötti viszonya, a belföldi konfliktusok pedig erőszakhoz vezethetnek.

A nemzetközi terroristák ezzel egyidejűleg jobban ki tudják használni a korszerű technológia eredményeit. A visszaeső gazdasági tevékenység elvileg mérsékelhetné az üvegházhatású gázok légkörbe juttatását, ezzel párhuzamosan azonban csökken azon programok potenciális költségfedezete, amelyekre a már kibocsátott gázok hatásának semlegesítése miatt lenne szükség. Ha pedig a kormányok nem működnek együtt a gazdaság ösztönzésében és a protekcionizmus visszaszorításában, akkor a mostani gazdasági válság nem a globalizáció egészének, hanem jobbik változatának végét fogja jelenteni. Ez a lehető legrosszabb változat.

A szerző Joseph S. Nye a Harvard Egyetem professzora

@ www.project-syndicate.org