Brit válság és az EU

A brit képviselők költségtérítése miatt kirobbant botrány legnyilvánvalóbb következménye a bő egy hét múlva esedékes EP-választáson lehet. Brit földön mindig katasztrofálisan alacsony a részvételi ráta az európai választásokon, ám a mostani kiábrándulás után ez várhatóan mélyrepülésbe megy át. Hacsak a választók egy része nem azzal bünteti a hagyományos pártokat, hogy a szélsőségesekre adja le tiltakozó voksát. Mindkét verzió azt vetíti előre, hogy a tekintélyes – jelenleg 72 fős – brit EP-kvótán belül magas lehet az extrém, az EU-integrációval semmiképpen nem rokonszenvező képviselők száma.

A dolog különösen annak fényében érdemelhet figyelmet, hogy azt már eddig is tudni lehetett: David Cameron konzervatív pártvezér „kihozza” majd a brit torykat az új összetételű Európai Parlamentben a legnagyobb erőnek számító néppárti frakcióból. Mi több, alig titkolt egyeztetéseket is folytatnak potenciális – szintén inkább euroszkeptikus – szövetségesekkel. (Jelölt akad bőven, például a lengyel és cseh szélsőségesek körében, nem beszélve az ugyancsak az integráció mai formája ellen kampányoló Libertas mozgalom várhatóan bejutó képviselőiről.) Ha most mindez még azzal is kiegészül, hogy brit munkáspártiak és liberálisok közül is sokan „elvéreznek” a botrányban, és a helyükre például brit nacionalisták jönnek, akkor – különösen, ha az előrejelzéseknek megfelelően más tagországokban is alacsony lesz a részvételi arány – az EU-ellenes tábor szélsőséges esetben akár harmadik erővé is válhat az új strasbourgi EU-törvényhozásban.

Tegyük hozzá: akad a lehetséges fejleménynek olyan olvasata is, miszerint azoknak közvetve megvan a maguk pozitív hozadéka. Graham Watson, az EP-liberálisok jelenlegi vezetője már a Libertas színre lépését is úgy üdvözölte, mint ami vitát, színvallást generálhat, tehát ügyek és álláspontok tisztázását hozhatja, élénkebbé teheti az „európai vitákat”, világosabb lehet, ki mit akar, és minek mi a lehetséges értelme. Ha mindez aztán észrevehető súlyú politikai tényezőként lenne jelen az Európai Parlamentben, akkor értelemszerűen az effajta tisztázó viták lehetősége is bővül. Ami valóban hasznos is lehet az általános európai politikai ügyek szempontjából. A gond csak az, hogy az Európai Parlamentben nagyrészt nem politikai viták, hanem főként technokrata jogalkotás folyik, ez már így is felettébb időigényes dolog, hát még, ha az eljárást elvből gáncsolók aránya is megnő közben.

Akad aztán ennél sötétebb forgatókönyv is. A legutóbbi brit felmérések szerint immár nem csupán az ellenzéki konzervatívok követelése, hogy az ottani parlamenti botrány után menesszék a jelenlegi házat, és tartsanak mielőbb választásokat. A múlt hét végén a megkérdezettek kétharmada úgy nyilatkozott, mielőbb új parlamentet szeretne választani. Gordon Brown kormányfő persze jól tudja, egy ilyen voksolásból a Labour csúnyán megtépázva kerülne ki, így ameddig lehet, nem vesz tudomást az effajta követelésekről. Kérdés, hogy a botrány nem terebélyesedik-e olyan általános intézményi válsággá, amely végül magától is elvezethet a választások elkerülhetetlenségéhez. Ma még a dolog nem tart itt, de ki tudja, mi hever még a Daily Telegraph fiókjában…

Európai szempontból mindenesetre ez azért lényeges, mert ha Brown nem könnyű partner az európai ügyek kezelésében, akkor Cameron kifejezetten problematikusnak ígérkezik. Csak a legfontosabbat említve: a konzervatív pártelnök már jó előre kilátásba helyezte, hogy ha a toryk hatalomra kerülésekor a lisszaboni szerződést nem ratifikálták még minden EU-országban, akkor haladéktalanul népszavazást ír ki róla. Ennek gyászos kimenetele aligha lenne kérdéses – végképp maga alá temetve minden „Liszszabon-mentő” törekvést. Alaposan megtetézve a brit parlamenti költekezések összköltségét…

A szerző a BruxInfo EU-szakértője