Klaus árnyékában

Egybehangzó értesülések szerint a cseh államfő volt az, akire talán a legtöbbet gondoltak az EU-tagországok vezetői, midőn a múlt héten górcső alá vették a lisszaboni szerződésről esedékes újabb ír népszavazáshoz felajánlott „garanciákat” és főként azok pontos jogi formáját.

Tény, hogy aligha volt még az Európai Unió történetében ennél furcsább zsonglőrködés. Egy uniós szintű szerződés hét év alatt kiérlelt és minden részletében elfogadott tartalmából kellett egyes részletekről most még egyszer leszögezni, hogy azok tényleg nem jelentenek mást, mint amit eredetileg is beleírtak... Hiszen – szigorúan véve – annak kinyilatkoztatása, hogy a lisszaboni szerződés semmilyen formában nem sérti a hagyományos ír semlegességet, vagy hogy nem korlátozza az ír alkotmány szabadságát a tekintetben, hogy rendelkezzen az élethez való jog, az oktatás és a családjog írországi vonatkozásai felett, de még az adópolitika tekintetében sem okoz változást – mindez eddig is világosan kiolvasható volt a szerződés szövegéből. Csak éppen az ír kormány egy éve nem hívta fel erre kellő időben az ír polgárok figyelmét. Ők pedig elhittek minden ennek ellentmondó riogatást, és leszavazták az oly sok munkával kihordott uniós szerződést.

Ami azóta jött, az valahol egy kicsit színház is, még ha nem is a rossz szándék, hanem politikai kényszer rendezte. Célja, hogy olyan körülményt teremtsenek, amelyben politikailag vállalható ugyanazon szavazók megkérdezése valamiről, amit egyszer tulajdonképpen már megmutattak nekik. A kép teljességéhez tartozik, hogy egyetlen – nem is lényegtelen – területen változott a szerződés tartalma is. Az Európai Bizottság összetételének kérdését illetően ugyanis az EU27 mostani döntése ebben a formában nem szerepelt – csak a lehetőség volt adott, hogy idővel dönthetnek így is –, midőn elkötelezték magukat az „egy ország, egy biztos” elvének megőrzése mellett. A szerződés még a testület létszámának egyértelmű kurtítását helyezte kilátásba 2014-től – nem kizárva, hogy a huszonhetek, ha akarnak, másként is dönthetnek. Ez történt most. De ez sem változtat a szerződés szövegén, csupán él az egyik abban leírt lehetőséggel. Az összes többi „garancia” pedig csak egy félreértés tisztázását, s ennyiből az ír politikai elit tavaly hanyagul elvégzett házi feladatának közös erővel történő kijavítását célozza.

Mégis fontos lépés ez, mert e tisztázások alapján ismét lehet esély arra, hogy az írek októberben már igent mondanak a szerződésre, és így a projekt feltámadhat poraiból. Hacsak Václav Klaus meg nem makacsolja magát. A cseh államfő ugyanis máris kilátásba helyezte, hogy az „ír garanciákat” beküldi a cseh szenátusba, és nem kizárható módon véleményt kér majd a cseh alkotmánybíróságtól is. És persze a leendő válaszokig szó sem lehet arról, hogy aláírja a szerződés cseh ratifikálását. Ezzel láthatóan szeretné addig lebegtetni a dokumentumot, amíg a brit konzervatívok átveszik a kormányt Londonban, és talán valóban kiírják a beígért brit népszavazást is. Ez ugyanis végleg halálra ítélné az immár lassan évtizedes projektet.

Pénteken Brüsszelben sokan erre is gondoltak, amikor az „ír garanciák” jogi státusát igyekezték többszörös megerősítéssel behatárolni, lehetőleg elejét véve bármilyen további obstrukciónak. Kérdés, hogy sikeresen-e. Klaus ugyanis nem egyszerűen jobb alkupozíciót keres a fenyegetésével, hanem: fanatikus. Meggyőződése, hogy Európa egy új diktatúra felé halad, és történelmi küldetést teljesít, ha akár mindenkivel szembeszállva ennek útját állja. A félelmetes az a dologban, hogy mivel demokráciában élünk, a cseh alkotmány nyújtotta keretek között ezt akár meg is teheti. Lesz még miért idegeskedniük az integráció híveinek a hátralévő hónapokban.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője