A kisebbik rossz

Egymással ellentétes hatások érik ezekben a hónapokban az európai bankszektort. Egyrészt az Európai Központi Bank – más jegybankokhoz hasonlóan – ultra laza monetáris politikát folytat, és hatalmas összegeket pumpál a bankrendszerbe a hitelezés élénkítésére, ennek következtében az egynapos bankközi kamatok 0,3-0,4 százalék körüli rekordmélységbe zuhantak az euróövezetben. Másrészről viszont az Európai Bizottság épp tegnap tette közzé javaslatait a bankok tőkekövetelményeinek és a bankvezetők fizetési gyakorlatának szigorítására, ez hosszabb távon mindenképpen a hitelezési tevékenység visszafogását és drágulását eredményezheti. A könyvekben még megbúvó, rossz minőségű eszközök felszínre kerülése ugyanakkor már most is óvatosságra készteti a pénzintézeteket.

Rövid távon a hatások eredője egyelőre bizonytalan, középtávon azonban igencsak egy irányba mutatnak a várható fejlemények. A monetáris politika ugyanis várhatóan szigorodik, amint az inflációs nyomás újraéled – márpedig ne legyen senkinek kétsége arról, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik a gigantikus fiskális mentőcsomagok következtében. Ami pedig a szabályozást illeti, az áprilisi G20-csúcs óta a világ vezető hatóságai sorra jelentik be terveiket arra vonatkozóan, hogyan képzelik a jövőben elkerülni a mostanihoz hasonló pénzügyi válságok kialakulását.

A javaslatok egy irányba mutatnak: a kockázatvállalási hajlandóság visszafogására ösztönöznek. Az elmúlt évek likviditásbősége és pénzügyi innovációs boomja után most jóval visszafogottabb, ámde stabilabb fejlődésre kell felkészülni. A bankoknak fenntartható finanszírozási méretre kell zsugorodniuk, az ügyfeleknek pedig magasabb kamatokban kell megfizetniük a nagyobb biztonságot. Nem túl fényes kilátások ezek, de a jelenlegi krízis láttán még mindig ez tűnik a kisebbik rossznak.