Inflációs kérdőjelek

A változékony nemzetközi hangulat mellett az utóbbi napokban több kedvező hír is megjelent a magyar gazdaságról. Visszaigazolva a tavaszi konjunkturális vizsgálatokat, a KSH májusi előzetes ipari adata arra utal, hogy a második negyedévben a magyar ipari kibocsátás elérhette mélypontját, és a következő hónapokban talán már felfelé ívelő trend veszi kezdetét. A friss munkaerő-piaci statisztikák ugyancsak mutatnak némi reménysugarat: azt sugallják, hogy jelentősen lassul az elbocsátások miatti foglalkoztatásveszteség, és az elmúlt három negyedév ugrásszerű emelkedése után stabilizálódhat a munkanélküliség – egyelőre persze fájdalmasan magas szinten. Ennek fényében hosszú idő után először számolnak be a különböző felmérések a fogyasztói bizalom javulásáról. Kicsit könnyebb lett a devizaadósságban úszó háztartások és vállalkozások helyzete is: bár a forint árfolyama e cikk írásának idején épp gyengülőben van, a gyengülés az euróhoz viszonyítva a 270–280 közötti sávban zajlik, azaz mintegy 10 százalékkal megerősödve a kritikus tavaszi hónapokhoz képest.

A tavaszi valutaválság fenyegetésének árnyékában végrehajtott drasztikus, gyors kiigazítás következtében Magyarország külső megítélése is egyértelműen javul. Ellentétben a korábbi évekkel, amikor rendre a régió fekete bárányaként jelentünk meg az összehasonlító elemzésekben, az utolsó hetekben egyre több nemzetközi intézmény és pénzpiaci elemzés mutat rá országunk viszonylagos egyensúlyi stabilitására. Eközben más országokban, amelyek pillanatnyilag lényegesen jobb helyzetben levőnek tűnnek, súlyos fiskális eltévelyedésre utaló jelek látszanak (a régióban ez főként Lengyelországra érvényes). Az, hogy a várhatóan egy éven belül meginduló érdemi nemzetközi növekedés milyen egyensúlyi, tőkevonzási pozícióban éri Magyarországot, különösen fontos számunkra – ahogy a kelet-közép-európai régió többi kis, nyitott gazdaságának számára is. Nem triviális, hogy azok a kapacitások, amelyek a jelenlegi válság idején leépülnek, hol, mikor és milyen mértékben épülnek vissza. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ma Magyarország relatív pozíciója lényegesen jobb, mint negyed- vagy fél évvel ezelőtt volt. Köszönhetően a súlyos társadalmi áldozatvállalásnak, ma már lassan ismét átlagos helyzetű országként tartanak bennünket számon a régióban.

A javuló összképet egy tényező ugyanakkor jelentősen zavarja: ez pedig az infláció alakulása. Már a júliusi áfaemelés előtt, április–májusban feltűnő növekedésnek indult a magyar fogyasztói árindex. Az április folyamatokat még magyarázhattuk a forintgyengülés részben késleltetett hatásával, azonban a májusi árindex meglehetősen rejtélyes. Az élelmiszerek árának egyhavi közel 5 százalékos emelkedése különösen furcsa, ráadásul teljesen szembemegy a nemzetközi trendekkel – a régió összes többi országában jelentősen csökkent az élelmiszerek ára, függetlenül az árfolyamrezsimektől, a keresleti hatásoktól, illetve az élelmiszerimport és a belföldi agrártermelés súlyától.

Éppen a nemzetközi tapasztalatok alapján bizakodhatunk persze abban, hogy a májusi élelmiszerár-adat egyszeri véletlen kiugrás volt, és a júniusi árindex majd erősen korrigál. Amennyiben ez így lesz, úgy a deflációs tényezők a júliusi adóemelések hatását is számottevően tompítják majd, visszafogva az általános inflációs várakozásokat. Ilyen kedvező forgatókönyv mellett a monetáris politika mozgástere jelentősen bővülhet, végre reálissá téve az érdemi kamatcsökkentés esélyét. Ez esetben már csupán a gazdaságpolitikai populizmus kísértésétől kellene tartanunk.

A szerző a Kopint-Tárki kutatási igazgatója