Jó, ami rossz?

Régen volt annyira ellentmondásos a kép Európa gazdasági kilátásait illetően, mint épp ezekben a napokban. Miközben az uniós pénzügyminiszterek a recesszióra való tekintettel jóváhagyták számos tagállam – köztük Magyarország – deficitcsökkentési kötelezettségének elhalasztását, az EU soros elnökségét betöltő Svédország miniszterelnöke már a további eladósodás kockázataira figyelmeztet. Miközben a brüsszeli bizottság októberre részletes javaslatokat ígér az európai bankrendszer tőkekövetelményeinek erősítésére, aközben a német pénzügyminiszter épp azok átmeneti enyhítését javasolja a vállalatok hitelezésének élénkítésére. Miközben a német ipari rendelésállomány két éve nem látott ütemben bővült áprilisról májusra, az Európa motorjának tartott német gazdaság az idén 6 százalékkal zsugorodhat.

A tisztánlátáshoz érdemes kettéválasztani a rövid és a hoszszabb távú szempontokat. Amikor az unió szemet huny a fiskális fegyelem megsértése felett, a rövid távú válságkezelést tartja fontosabbnak, a mostani eladósodás árát azonban később valóban meg kell fizetni, ami rontja a majdani üzleti környezetet. Ugyanígy a bankok aktivitását is jó lenne mihamarabb növelni, hosszabb távon azonban a nagyobb óvatosság lenne kifizetődő a mostanihoz hasonló válságok elkerülésére. A növekedés „zöld hajtásai” pedig egyelőre főként az állami beavatkozásoknak köszönhetők: a tartós fellendüléshez a magánszektor bizalmának megerősödése és a szolgáltató szektor talpra állása is elengedhetetlen lenne.

Mindebből mi a tanulság? Talán annyi, hogy aki mindig csak a lába elé néz, az jó eséllyel elkerülheti a hasra esést, de nem veszi észre, hogy közben körbe-körbesétál, vagy épp egy zsákutcában halad. A megalapozott döntésekhez – akár mikro-, akár makroszinten – érdemes egy kicsit feljebb emelni a tekintetünket, és néhány lépéssel előre gondolkozni. Biztos, hogy ez olyan triviális?