Keserű káröröm

Érdekes dolgokat hoz a felszínre a mostani pénzügyi válság. Például el lehet gondolkozni azon, hogy mit nyertek azok az új uniós tagországok – Szlovénia és Szlovákia –, amelyek prudens gazdaságpolitikájuk eredményeként már átvehették a közös európai fizetőeszközt. Hiszen azt látjuk, hogy északi szomszédunk GDP-je az idei első negyedévben 11,4 százalékkal zuhant az azt megelőző negyedévhez képest, ami a legmagasabb érték az EU-ban. Szlovéniában ez a mutató –6,4 százalék volt, Magyarország esetében viszont „csak” –2,5 százalék.

Ennyire védene csupán az eurózóna a külső sokkhatásoktól? Nem erről van szó. A teljes képhez ugyanis az is hozzátartozik, hogy míg az említett két szomszédunknál a zsugorodás csak a tavalyi év vége felé kezdődött (igaz, utána felgyorsult, követve az európai trendeket), nálunk már jó ideje tart.

Az euró átvételének előnye ezekben a válságos időkben egyébként sem a GDP-adatokban mutatkozik meg, hiszen azt sok egyéb tényező – külső konjunktúra, a gazdaság szerkezete – is befolyásolja, sokkal inkább a finanszírozás biztonságában, a nagyobb pénzügyi stabilitásban jelentkezik. Amit nekünk a Nemzetközi Valutaalap mentőöve jelent, az számukra az övezet természetes biztonsága. Nem véletlen, hogy tegnap Bulgária és Lengyelország is jelezte, szeretne mielőbb belépni a közös pénz előszobájába.

Mind az eurózóna, mind az IMF komoly fegyelmező erőt jelent az érintett országoknak. A nagy különbség, hogy az előbbi önként vállalt, előrelátó politika következménye, míg az utóbbira azoknak van szükségük, akik maguktól képtelenek rendbe tenni a dolgaikat, és már rájuk ég a ház. Épp ezért nem lenne indokolt most kárörvendően mutogatni északi vagy délnyugati szomszédunkra, hogy „lám, ők sem jártak jobban nálunk”. Még akkor sem, ha ezekben az országokban is akad még bőven tennivalója a gazdaságpolitikusoknak.