Önkontroll

Talán első hallásra meglepő, de létezik a közgazdasági erkölcs mint tudományos fogalom. A nemzetközi tanulmányoknak egész tárháza foglalkozik az olyan problémákkal, hogy a klaszszikus egyéni döntési helyzetekbe beillesszen olyan tényezőket is, amelyek nem írhatók le egy egyszerű fogyasztási függvénnyel, mégis befolyásolják az egyéni döntéseket.

A tankönyvi példa általában a vállalati vezető és beosztott közti viszony, amelynek során a dolgozó vállalja, hogy elvégzi a rábízott munkát az elvárt minőségi színvonalon, az ígért juttatásért cserébe. Amennyiben a kettejük között lévő morális megegyezés sérül, egy lefelé tartó spirál alakul ki. A beosztott egyre gyengébb minőségben végzi a munkáját, amit a vezető újabb és újabb szigorításokkal, szabályokkal igyekszik meggátolni. A végén azonban mind a ketten rosszabbul járnak, mint ha betartották volna az eredeti, hallgatólagos megállapodást. Maga Adam Smith is úgy vélekedett, hogy a társadalmi haszon maximalizálásához az egyéni hasznosság növelése mellett szükség van a társadalmi szabályok követésére is, tehát a kettő együttes megléte szükséges a gazdaság működéséhez.

Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet a társadalom egészében is értelmezhető, és számos tanulmány igyekezett olyan modelleket építeni, amelyek beépítik a társadalmi erkölcsöt a döntési mechanizmusba. Amartya Sen például metapreferenciáknak nevezte el azokat a párhuzamosan meglévő értékeket, amelyeket az egyének esetenként a természetes preferenciáik fölé helyeznek. A Nobel-díjas közgazdásznak sikerült kimutatnia, hogy ezek szükségesek a társadalmi jólét emeléséhez.

Ez alapján jogos a kérdés: vajon a magyar gazdasági modell életképtelensége nemcsak a szabályozatlanságból, a rossz állami szerepvállalásból ered, hanem a társadalmi erkölcs gyengeségéből is?
Valószínűleg előállítható olyan modell, amelyben a társadalmi szereplők nagyarányú szabálykerülő működése miatt egy alapvetően jól megszerkesztett gazdasági kiigazítási program is végül célt téveszt. Tekintve, hogy a magyar gazdaságra két évtized óta a „permanens reform” a jellemző, akár jelentős szerepe is lehet a szereplők szabályellenességének. Szintén nyilvánvaló, hogy a számtalan összetevő mellett az egyik legfontosabb pillér, amely sérülhetett az elmúlt években, az a gazdaságirányítás hitelessége.

Azt hiszem, még a pesszimistáknak is el kell ismerniük, hogy óriási kiadáscsökkentést hajtott végre a kormány, ez megalapozhatja a következő évtizedek gazdasági növekedését. Azt sem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy még csak az út felén járunk, a következő ciklusban lesz lehetőség a bevételi szint jelentős csökkentésére úgy, hogy ezúttal a költségvetési adósság is csökkenő pályán maradjon.

A napjainkban elhangzó szakmai véleményekben tükröződhet azonban a hitelesség megítélésének kérdése is, amely befolyásolhatja a kormány tevékenységéről alkotott véleményeket is. Nem valószínű tehát, hogy a jelenlegi kormány könynyen és gyorsan talál elismerésre. Annak ellenére sem, hogy például a nyugdíjakat érintő szigorításokat a Nemzetközi Valutaalap már 2003 óta szorgalmazza, tehát közel hat év lemaradását sikerült néhány területen megvalósítani. A hitelesség építése azonban nehezebbnek ígérkezik. Míg korábban egy gyenge hitelességű kormány élvezte a pártok támogatását, tavasztól az új kormány a már hitelességéből veszített pártok támogatásával működik.

Nem könnyű helyzet, de biztosan átgondolva és tudatosan vállalták azok, akik belevágtak. A közbeszédben pedig a demokratikus kontroll hiánya szembekerül a hitelesség kérdésével. Tessék választani!

a kialakult hitelességi problémák miatt.

VG Barcza György -->