A megtévesztés áldozatai

Inkább csak a jobb megértés kedvéért említek két tevékenységi kört, ahol különösen szembeötlő a makrogazdasági és az üzleti szereplők érdekeinek ütközése. Ezek közül az egyik leggyakrabban szereplő ágazat az autókereskedelem.
Az érintettek érthetően azt az időszakot sírják vissza, azt a gazdaságpolitikát helyeslik, amikor az éves autóeladások száma jóval meghaladta a 200 ezres darabszámot, és súlyos hibának vélik a roncsprogram hazai elvetését, a hitelezési és a korábbi kedvezmények megszüntetését. Ezzel szemben kívülállóként a makrogazdasági összefüggések alapján aligha a mostani kényszereket ítélhetjük elhibázottnak, hanem éppen ellenkezőleg.

Tudni kell, hogy 2002 és 2007 között a száz lakosra jutó gépkocsieladások számában az európai rangsorban előkelő helyen szerepeltünk. A mesterségesen felpumpált keresletre kiépült értékesítési infrastruktúra és a vállalatok száma irreálisan sok, valószínűleg normális körülmények között fele sem tud tartósan a piacon maradni. Természetesen nem arról van szó, hogy a hazai gyorsabb motorizáció, a korszerűbb gépkocsiállomány ne lenne kívánatos.

A valós fizetőképességet jócskán meghaladó korábbi autóeladásokat azonban mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az eladásokban a hitelre történő értékesítés vált meghatározóvá. Bár a világválság láthatóbbá tette a fizetőképes kereslet és a tényleges autóvásárlás közötti szakadékot, de ettől függetlenül előbb-utóbb a válság nélkül is súlyos fizetési problémák jelentkeztek volna.
Hasonló kérdéskörrel állunk szemben a lakásépítéseknél is. Nem vitás, hogy a lakásépítés felgyorsítása mellett még az előző példánál is jóval komolyabb társadalmi, szociális érvek szólnak. Ráadásul lakásállományunk rendkívül elavult, területi eloszlása sem felel meg az igényeknek. A politika jó szándéka ebben az esetben sem kérdőjelezhető meg, hiszen az életbe léptetett kedvezmények és támogatások nélkül a lakosság jelentős része képtelen lett volna a szükséges forrásokat előteremteni. Sajnos ebben a tekintetben is helyénvaló az a szólásmondás, hogy a „pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”. Mostanra kiderült ugyanis, hogy bármilyen kívánatos és fontos is lenne évi 40-50 ezer új lakás felépítése, az adott helyzetben ilyen nagyságú fizetőképes kereslettel és hitelképességgel a lakosság nem rendelkezik. Sajnos nemcsak arról van szó, hogy az eddigi lakásépítési ütem nem tartható, hanem hogy a hitelből eddig felépített lakások jelentős hányadánál is fizetési problémák adódnak, amelyek a hitelfelvevőket – éppen úgy, mint a hitelező bankot és természetesen az államháztartást is – lehetetlen helyzetbe taszítják. Mindkét esetben nem a mostani piacszűkítés az elítélendő, hanem sokkal inkább az, hogy miért gerjesztettek mesterségesen irreális igényeket?

Az utóbbi egy év hazai gazdasági történéseiből számos tanulság is adódhat. Egyrészt, hogy a mostani megszorító gazdaságpolitikát nem önmagában kell megítélni, hiszen egy tarthatatlan gazdaságpolitika következményeinek megszüntetésére hivatott. Másrészt, bizonyára a megszorításokat is lehetne más eszközökkel, hangsúlyokkal végrehajtani, a veszteségek azonban csak mérsékelhetők, de nem elkerülhetők. Harmadrészt, Magyarországon aligha igazolható, hogy a mostanra kibontakozott nehéz gazdasági helyzet a piaci működés ismert zavaraival lenne magyarázható, sokkal inkább a valós társadalmi-gazdasági helyzettel nem számoló gazdaságpolitika az igazi felelős. Végül minden látszólagos, rövid távú előnyt többszörösen és nagy áldozatokkal kell megfizetni.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója