Adócsalás és áldozatai

Az elmúlt két évtized legfontosabb jogalkotási „vívmányai” az adó területén a feketegazdaság visszaszorítása, valamint a kiskapuk bezárása jegyében születtek. A korszerű adó-ellenőrzési technikák lehetővé teszik, hogy az adóhatóság egyre keményebben lépjen fel az adócsalás ellen, amely harc helyes és támogatandó célkitűzés, különösen, ha azokat büntetik, akik abban ténylegesen részt vesznek. De mi van azokkal a befektetőkkel, akiknek fogalmuk sincs és nem is lehet arról, hogy az alvállalkozói lánc végén valahol nem minden tiszta, például feketén alkalmaznak munkaerőt, fiktív számlázás vagy a bevételek eltitkolása folyik?

Amikor egy külföldi intézményi ingatlanbefektető magyarországi projektbe ruház be, nem tudja és nem is tudhatja, kik vannak az alvállalkozói lánc végén. Egy megbízható generálkivitelezőt keres, referenciákat kér, leellenőrzi a cég üzleti múltját, adószámát, tulajdonosait és egyéb gyanúra okot adó körülményt. Mindezt nemcsak a törvények, hanem a gazdasági racionalitás is megköveteli. A szerződésekben sokszor kikötik a be nem jelentett munkaerő alkalmazásának tilalmát, ellenőrzik a finanszírozást, a tartozásokat – készpénzforgalmat kerülve – banki átutalással rendezik. Egyesek továbbmennek: meg akarnak győződni arról, hogy a fővállalkozó kifizette-e az alvállalkozóit, és csak akkor fizetik ki a következő részletet, ha az alvállalkozók felé már nincs tartozása.

Sok külföldi beruházó tiszta, transzparens helyzetet szeretne teremteni, messze meghaladva a magyarországi gazdasági realitásokat.
Sajnos az APEH szerint bizonyos esetekben mindez mégsem elegendő. Tudunk olyan adóhatósági határozatról, amely kötelezte a generálkivitelezőt, hogy az alvállalkozói lánc negyedik szereplőjét is ellenőrizze le. Pontosabban megtagadta az áfalevonási jogát olyan szereplőnek, aki nem tudott arról, hogy az alvállalkozói láncban négy szinttel lejjebb valaki nem tudott elszámolni az APEH-hel.
Az én hűbéresem hűbérese nem az én hűbéresem – így szól az ősi szabály. A XXI. században a szabály lényege nem változott: a hazai jogszabályok nem írják elő, hogy a fővállalkozóknak ellenőrizniük kellene alvállalkozóik munkaviszonyait, illetve az alvállalkozók alvállalkozóit. A fővállalkozónak erre sem kötelezettsége, sem jogosultsága nincs. Ezen adatok üzleti titoknak minősülnek, melyek nem szerepelnek a fővállalkozó rendelkezésére álló dokumentumokban (pl. szerződésekben, cégnyilvántartásban), ezen adatokat az alvállalkozók a fővállalkozók felhívására sem kötelesek közölni. Ésszerűtlen is lenne, ha az alvállalkozó megosztaná a fővállalkozóval az alvállalkozóira vonatkozó információkat: a fővállalkozó ezen információk birtokában az alvállalkozó kihagyásával közvetlenül megkereshetné annak korábbi alvállalkozóit és szerződhetne velük. Az alvállalkozó ennek megfelelően nyilván nem érdekelt az információk rendelkezésre bocsátásában.

A foglalkoztatásra, illetve az üzleti partnerekre vonatkozó adatok megszerzéséhez hatósági eszközök szükségesek, melyek nem állnak az egyes vállalkozások rendelkezésére. Ezen adatokat egyébként az adóhatóságnak még a fenti hatósági jogosítványok birtokában sem mindig sikerül megszerezni. Ennek ismeretében a hasonló jogkörrel nem rendelkező fővállalkozótól nem várható el ezen információk ellenőrzése.
Az adócsalás elleni harc az egész társadalom számára közügy. Fontos azonban, hogy e harcnak ne legyenek vétlen áldozatai, és a hatóságok gyakorlata ne lehetetlenítse el az egyébként szabályosan és transzparensen építő (építtető) ingatlanos vállalkozások működését – vagyis itt is az életszerű és méltányos megközelítés érvényesüljön.

A szerző a Deloitte adóosztályának vezetője