Lassú hitelpiaci olvadás

A banki hitelezés területén igen lassú olvadásra számíthatunk, hiszen a bankok kockázatvállalási hajlandósága rendkívül alacsony szintre esett vissza. Az általános gazdasági környezet miatt a hitelek iránti kereslet is csökkent, bár korántsem olyan mértékben, mint a banki kockázatvállalás.
A megváltozott hitelezési gyakorlatot leginkább a gazdaság motorjaként működő társaságok érzik: a bankok finanszírozási feltételei rendkívül megszigorodtak, a biztosítéki háttér vonatkozásában is jelentős szemléletváltozás következett be. Ennek megfelelően a jelzálogfedezetek mellett azok a társaságok és projektek értékelődtek fel, amelyek biztos és kiszámítható cash flow fedezetet termelnek. A válság olyan külső piaci környezetet teremtett, amelyben a vállalatok rákényszerültek arra, hogy nyereséges működésüknek nagyobb figyelmet szenteljenek. Ehhez a vállalkozás működésének transzparenssé tételére van szükség, ami rövid távon akár rendkívüli költségeket is jelenthet – az elmaradt bevallások, járulékok pótlólagos befizetése, vagy a könyvelési tételek átvizsgálása és emiatt az adóalap megnövelése révén –, ám az „erőfeszítés” megtérül. A folyamat végére kialakuló ellenőrizhető rendszerben a költségek nagyobb kontroll alatt tarthatók.
A likviditás fenntartásához aktív cash flow menedzsmentre van szükség. Ez az ügyfelek minősítését is megkívánja, ezért át kell világítani a vevők fizetőképességét és fizetési gyakorlatát. A követelések monitorozását sok társaság nem vállalta fel korábban, mert úgy gondolta, ronthat a meglévő vevői kapcsolatain, ha a késedelmes teljesítést szóvá teszi. A gyakorlat azonban ennek az ellenkezőjét igazolta. Hatékonyabb megoldás már az első esetnél feltárni a késedelem okát, és mindkét érintett fél számára megfelelő megoldást keresni, mint amikor már csupán a jogi út marad az eszköztárban.
A cégekre jellemző hitel/saját tőke arány is jelentős mértékben eltolódott, ennek megfelelően a bankok lényegesen magasabb sajáttőke-fedezettséget követelnek meg. A hazai vállalkozások is könnyebben kezelhetnék a válság következményeit, javítaná a banki forrásokhoz való hozzáférésüket, amennyiben nem csupán a minimális tőke állna rendelkezésükre. Az egyes szektorokban meginduló koncentráció teret adhat a tőkeszerkezet javításának, főként azoknál a társaságoknál, ahol a nyereségesség záloga a méretgazdaságosság megteremtése lehet.
Azon vállalkozások sem ülhetnek a babérjaikon, amelyek a válságot megelőzően vettek fel devizaalapú hiteleket ingatlanfedezet mellett. A rendszeres banki hitel-felülvizsgálat pótfedezet bevonását írja elő, és ez nehezen teljesíthető a jelenlegi helyzetben. Fontos szerephez juthat a hosszú távú banki kapcsolat, a transzparens, konzervatív vállalatirányítás.
Hiába azonban a fennálló jó viszony, ha a kockázatelemzés malmai az újrahangolt banki környezetben már nem képesek a hitelfelvevő társaságok számszaki adatait olyan módon megőrölni, hogy azok továbbra is alkalmasak legyenek a banki hiteltermékek kereteibe beleférni. Gyakran tapasztalható, hogy a kockázatelemzők a banki elefántcsonttoronyból nem mozdulnak ki, s pusztán a hitel-előterjesztés számszaki adatai alapján hozzák meg döntésüket, anélkül, hogy a hitelfelvevő társaság pontos működésével, egyedi jellegével tisztában lennének.
A bankok tőke-, valamint likviditási helyzete már lehetővé tenné a kockázatvállalási hajlandóságuk enyhítését. 2010-ben a lakossági hitelezés területén már tapasztalhatók az első pozitív jelek, a kemény fagy múlóban van. A vállalati szektorban azonban lassú és elhúzódó olvadásra kell felkészülni.

A szerző az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója