BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Pozsony

Szolidaritás

2010.08.16., hétfő 05:00

Szóbeli „megrováson” kívül aligha fenyegeti majd súlyosabb retorzió Szlovákiát az uniós pénzügyminiszterek szeptemberi ülésén azért, mert az előző kormány döntését felülbírálva nem adta áldását Görögország megsegítéséhez. Pozsonynak az eurózóna 110 milliárd dolláros mentőcsomagjából mintegy 800 millióval kellett volna kivennie a részét. A szlovák nemnek különösebb gazdasági következménye nem lesz, már csak azért sem, mert az ország parlamentje megszavazta a részvételt a nagyobb jelentőségű, 440 milliárd eurós segélymechanizmusban. Ez a későbbiekben esetleg bajba kerülő tagállamok támogatását lesz hivatott biztosítani.
A problémát Szlovákia döntése kapcsán az uniós egység ismételt megbomlása jelenti.

Azt pedig, hogy a széthúzásnak – különösen a jelenlegi, nehéz gazdasági helyzetben – milyen súlyos piaci következményei lehetnek, éppen a segélycsomagok kialakítását övező viták közepette láthattuk. Rossz jel és nem mellesleg jogsértő magatartás, ha egy nehezen megszületett megállapodás alól valamely tagállam új kormánya egyszerűen kihátrál, nem érezve magára nézve is kötelezőnek elődje döntését.
A lépést védve Iveta Radicová szlovák miniszterelnök azt mondta, országa az EU „csendes többségének” a nevében is cselekedett, akiknek ugyancsak vannak fenntartásaik Athén megsegítésével kapcsolatban. Nincs igaza. A csendes többség a szolidaritás mellett döntött, és ezalól csak Szlovákia volt kivétel. BÁ

A szerző további cikkei

Továbbiak

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.