Elveszett transzatlanti aranykor

E vélemény szerint az EU és az USA a sokk hatására felismerte a gazdaságpolitikai koordináció fontosságát. A szombati portugáliai EU–USA csúcshoz közeledve ismét élessé vált az azt firtató kérdés, hogyan tudja értelmezni közös szerepét Brüsszel és Washington. Mindenesetre a múlt pénteken véget ért G20-csúcson már nyoma sem volt annak az ellenségeskedésnek, amely az előző, torontói találkozóján még meghatározta az EU és az USA viszonyát.

Akkor Washington egyes európai országok szemére vetette, hogy restriktív fiskális politikájukkal az eladósodás árán élénkítő államok kontójára növekednek.

Most azonban a kongresszusi választások kudarca miatt jóval szelídebb Barack Obama elnök nem engedett meg magának hasonló hangnemet Szöulban, és valószínűleg Portugáliában sem fog, amikor első ízben tárgyalóasztalhoz ül Herman Van Rompuyjal, az Európai Tanács elnökével.

Lehet, hogy azoknak van igazuk, akik szerint az EU–USA csúcsot a G20-összejövetel előtt kellett volna tartani. Attól azonban nem kell tartani, hogy nem találnának szombaton elég beszédtémát. Ilyen lehet például a kérdés, hogyan kívánják összehangolni a feltörekvő hatalmakkal szembeni politikájukat.