A magyar adórendszer a versenyképesség tükrében

Az adórendszer helyett inkább a komparatív előnyök, a képzettség, a bérköltség nagysága, az infrastruktúra állapota, a földrajzi elhelyezkedés és számtalan egyéb tényező számít, és ebben a hosszú listában csak egy, és messze nem a legfontosabb elem az adórendszer.

Láttunk már olyat, hogy egy adórendszerbeli változás miatt megmozdultak a befektetők? Felesleges is lenne tagadni, hogy bizony láttunk már ilyen példákat. De akkor vajon mivel magyarázható, hogy Svédország a maga legendásan súlyos adóterheivel rendre a versenyképességi listák élbolyában szerepel, sőt a World Economic Forum (továbbiakban WEF) legutóbbi, szeptemberi listáján már az USA-t is megelőzve a második helyet érte el? Előtte Svájc, mögötte pedig Szingapúr szerepel, amely országok híresek az alacsony adókulcsaikról és befektetőbarát adóigazgatásaikról. A negyediktől a tízedik helyig viszont olyan OECD-tagországok szerepelnek, amelyeknél az adórendszert általában nem szokták a versenyképességben előnyös szempontként említeni (USA, Németország, Japán, Finnország, Hollandia, Dánia, Kanada).

A kérdés bonyolultságát jól mutatja, hogy WEF 12 fő versenyképességi pilléren belül összesen 111 tényezőt vizsgál, amelyekből két tényező is foglakozik az adókkal. Ezekben egyébként a legkedvezőbb minősítést az adórendszer kiterjedése és hatásai miatt Bahrein, az adókulcsok szintje szempontra pedig Kelet-Timor kapta. A fentiek alapján biztosan levonható az a következtetés, hogy önmagában az adórendszer nem tekinthető a versenyképességet meghatározó tényezőnek, de a jelentőségét sem szabad alábecsülnünk.

Magyarország az összesített listán 6 helyet előrelépve az 52. helyet szerezte meg. A régióban előttünk van Észtország (33.), Csehország (36.), Lengyelország (39.), Szlovénia (45.), Litvánia (47.) és mögöttünk van például Szlovákia (60.), Románia (67.), Bulgária (71.), Horvátország (77.).

A számokat részletesen megnézve viszont érdekes kép bontakozik ki: az adórendszer kiterjedése és hatása szempontnál Magyarország a vizsgált 139 országból a 138. helyet szerezte meg, míg az adókulcsok szintje szempontból már az „előkelő” 115-et.

A vizsgálat részben kérdőíves jellegéből adódóan nyilván nem lehet kizárni a szubjektív tényezők hatásait, de pontosan ezek a szubjektív tényezők azok, amelyek meghatározzák egy befektetői döntés célpontját. Sokszor elegendő, ha egy országról az a kép alakul ki, hogy irdatlanul rossz az adórendszer, ez már elegendő, hogy a befektetők messzire elkerüljék.

Elvégre némileg viccesnek találhatjuk, hogy az a Svédország, amelynek az Eurostat szerint az összes adó- és járulékbevételének aránya a GDP-hez képest 2008-ban közel 7%-ponttal volt magasabb mint Magyarországé, ha nem is került be az első 100-ba, de mindkét, az adózást értékelő szempontnál jobb minősítést kapott nálunk. Riasztó, hogy a WEF-felmérés azon részében, ahol a versenyképesség szempontjából legproblematikusabb területeket kellett megnevezni, Magyarországnál a válaszadók 34%-a minden más szempontot messze megelőzően vagy az adószabályozást, vagy az adókulcsok szintjét jelölte meg.

A visegrádi négyek, továbbá Románia és Bulgária közül nálunk a legnagyobb az adórendszert, mint problémát említők aránya. Már önmagában egy ilyen jelentésnek is van negatív hatása, elvégre a nagy befektetők, a gazdasági közvéleményt befolyásoló elemzők, újságírók rendszeresen értékelik a különböző versenyképességi rangsorokat, de a tükörre nem szabad haragudni. Ha egy befektető üzleti számításaiban az adók miatt sorolódunk hátrébb, akkor már ezt a szempontot nagyon nehéz az infrastruktúra, az oktatás, a korrupciómentesség vagy más szempontokkal felülmúlni. Különösen annak fényében, hogy a kilencvenes években a régióban vitathatatlanul meglévő versenyképességi előnyünk a többiek felzárkózása miatt jórészt elenyészett. Kemény küzdelem ez, ahol minél inkább a vége felé tart egy befektető a helyszín kiválasztási eljárásban, annál fontosabbá válik az adórendszer szerepe.

Egy adott régióban való terjeszkedésről meghozott döntés után számtalan helyszín közül három-négy nagyjából egyenértékű települést szoktak kiválasztani, ahol elegendő és megfelelően képzett a munkaerő, jók a logisztikai feltételek, kezét-lábát töri a kormány és a helyi polgármester, hogy ingyen, a legjobb feltételekkel rendelkező területet átadhassák. Ha ez mind megvan, akkor jöhet a végső verseny. Ki tud több állami támogatást adni, hol kell a legkevesebb adót fizetni? Természetesen még ebben a szakaszban is számtalan tényező befolyásolhatja a döntéshozatalt, de legtöbbször ilyenkor már az excel táblák rideg valósága dönt. Melyik helyszínen lesz a beruházás nettó jelenértéke a legnagyobb.

Az eddigiek alapján nehezen vitatható, hogy amikor Magyarország adóterhelése az Eurostat legfrissebb, 2008-as számai alapján már nem csak a régiós versenytársaink terhelését, de az EU-átlagot is meghaladja, akkor eljött az ideje az adócsökkentésnek. Remélhetőleg már a 2010-es statisztikák is jobb képet fognak mutatni, de a 2008-as 40,4%-os szintről 35% alá kellene menni úgy, hogy közben a költségvetés egyenlege ne boruljon fel, és a pénzügyi stabilitás megmaradjon. Mert ez utóbbi megkérdőjeleződését talán még a magas adóknál is jobban utálják a befektetők.

A WEF-felmérésben vizsgált tényezők sokasága is mutatja, hogy bonyolult kérdésről van szó. Vannak olyan tényezők, amelyek egyáltalán nem befolyásolhatóak, például a piac mérete. Valószínűleg az is keveset nyom a latba, hogy 139 országból nálunk a legkisebb a malária káros hatása a versenyképességre.

Sok területen jól irányzott változásokkal, gyors eredményeket lehet elérni, de a leggyorsabban az adórendszer átalakítása javíthatja a versenyképességet, feltéve, ha kiadási oldalról is megteremthetőek egy komoly adócsökkentésnek a feltételei. Nyilván az elsődleges hatást a vállalkozóknál maradó többletforrások mennyisége határozza meg, de komoly hatása lenne annak is, ha az országról kialakult rendkívül kedvezőtlen PR-képen sikerülne javítani.

Végezetül még egy tanulságos jelenségre hívnám fel a figyelmet, jelezve, hogy az adórendszer fontos, de nem csodafegyver. A sokáig emlegetett szlovák csodában az adórendszernek meghatározó szerepe volt és számos beruházást vonzottak magukhoz, amelyekre pedig voltak magyar jelöltek is. A legutolsó WEF versenyképességi rangsorban azonban Szlovákia 13 helyet rontva került több év után ismételten mögénk. A válságnak való nagyobb kitettség, a versenyképességi rangsorban való drasztikus visszaesése mutatja, hogy nem szabad hinnünk az adócsökkentés mindenhatóságában. Adócsökkentés nélkül biztos, hogy Szlovákia nem tudott volna az elmúlt évtizedben látványosan fejlődni, de a mostani helyzetük jól mutatja, hogy a többi versenyképességi szempontra is figyelni kell.

 A magyar versenyképességben meghatározó jelentőségű lehet egy komoly adócsökkentés, de a legfontosabb, hogy a gazdaságpolitikában, a nagy ellátó rendszerek reformjában a versenyképesség szempontjai mindig szem előtt legyenek.