Orbán Viktor a napokban jelezte: olyan szabályon gondolkodnak, amely gátat szab a felelőtlen költségvetési politikának, az államadósság kontrollálatlan növekedésének. A lengyelhez hasonló alkotmányos adósságlimit bevezetéséről beszélt, melytől vélhetően a befektetői megítélés javulását is várják.
A fiskális szabályok meglehetősen közkedveltté váltak az utóbbi évtizedekben. Egy az EU országait vizsgáló tanulmány összesen 67 ilyen szabályt számolt meg 2008-ban, 1990-ben még csak tizenhatot. A cél ezekkel a szabályokkal az, hogy a politika korlátokat állítson saját maga elé egy szám „kőbe vésésével”. Ebbe a sorba illene bele az említett magyar szabályozás is.
A költségvetés rákfenéje, hogy rendkívül bonyolult. Ezért tudják a politikusok az őket megbízó választópolgárok érdekei helyett sokszor a sajátjaikat érvényesíteni. Magyarország történelme bizonyította, hogy a büdzsé különösen kitett a politikusai „gyámkodásának”, ami aztán időről időre fájdalmas beavatkozásokhoz vezet. A folyamat korlátozása tehát elemi érdeke a magyar választóknak, erre véleményem szerint adekvát válasz lehet az adósság maximálása.
Minden szabály azonban csak annyit ér, amennyi a visszatartó ereje. Ha nem fenyeget megfelelő retorzióval, ha az útból könnyen félresöpörhető, ha a kritérium értékelése menet közben igény szerint alakítható, akkor jelentősen sérül a használhatósága, a fegyelmező ereje. Érdemes ezért olyan szabályozást alkotni, amely mindezekkel számol: szigorú döntések automatikus meghozatalára készteti a kormányokat, lehetőleg csak nagyon nagy parlamenti többséggel söpörhető el az útból, és olyan paramétert vesz figyelembe, amely tökéletesen független a kormány ráhatásától. Ilyen lehetne egy az Eurostat által publikált adósságrátához kapcsolt, az alkotmányban rögzített, a költségvetési autonómia fokozatos elvesztésével fenyegető szabály megalkotása.
Sokan vitatják egy ilyen egyszerű szabálynak a jogosultságát. Amíg ugyanis az egyszerű szabályok jellemzően problémamentesen értékelhetők, jóval könynyebb hozzájuk döntéseket rendelni; a hátrányuk, hogy gúzsba kötik a gazdaságpolitika kezét. A kőbe vésett, egymutatós szabály a limithez közeledve fokozatosan csökkenti a költségvetés stabilizációra való alkalmasságát. Válságban, ha az adósság közel van a plafonhoz, a költségvetési hiány féken tartásának kényszere súlyosbítja a negatív folyamatokat. Arra viszont a politikusok természete okán lehet számítani, hogy ellenérdekeltség hiányában normál időkben is olyan gazdaságpolitikát folytatnak majd, amely ehhez a limithez közeli szinten tartja az államadósságot.
A rugalmasság visszaszerzéséhez olyan szabályozásra van szükség, amely nemcsak az adósság plafonját határozza meg, de normál (nem válságos) időkben egy jóval alacsonyabb szintje felé ösztönzi a gazdaságpolitikát. Ilyen lehet az adósságplafonnak egy olyan kiegészítése, amely például bizonyos növekedés felett maximálja a költségvetés hiányát.
A gazdaságpolitika mozgásterének a szűkülését komolyan kompenzálhatja a munka és a termékpiacok rugalmasságának fokozása, a vállalatok nagy belföldi megtakarításokkal történő közvetett támogatása. Ez javítja a gazdaság sokkokkal szembeni ellenállását, még korlátozott gazdaságpolitikai rugalmasság mellett is.
Egy gondosan kidolgozott szabályrendszer az adósságszolgálat csökkenését hozhatja a befektetői hangulat javulásán keresztül. De csak akkor, ha a fentiek szellemében gondosan kidolgozott szabályok és intézkedések alacsony adósságmérték betartására kényszerítik a mindenkori kormányokat. És akkor, ha a jelenlegi adósságszintünknél minden bizonnyal kisebb majdani plafon belátható időn belüli elérésére komoly ösztönzők születnek. Ellenkező esetben a pozitív piaci hatás is legfeljebb csak részleges lehet.
A szerző a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.