BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Sziget

Egy sziget ára

Budapestnek, illetve a turizmusának tehát szigorúan üzleti alapon nézve mindenképpen az az érdeke, hogy a jövőben is legyen Sziget Fesztivál.
2011.01.13., csütörtök 07:30

Mennyibe kerül a Hajógyári-sziget egy hétre? Ez a kérdés (is) foglalkoztatja most az anyagi gondokkal küszködő Budapest vezetését, a Sziget Fesztivál szervezőit, a rendezvény kedvelőit, valamint legalább annyira az ellenzőit is. Nagy sajtóvisszhangot kapott ugyanis György István, Budapest városüzemeltetési főpolgármester-helyettesének keddi bejelentése, miszerint az önkormányzat a jövőben nem biztosítja ingyen a fesztiválnak a területet, hanem az idei évtől állítólag milliárdos közterület-használati díjat kérne a helyszín egyhetes használatáért.

A budapesti vezetés indoklása szerint a bevételek növelése érdekében a közterület-használatokból származó díjakat ezentúl szigorúan be kívánják szedni – kivéve a „megfelelő közérdeket szolgáló” rendezvények esetében, és a Szigetet nem tartják ilyennek. Arra most ne térjünk ki, hogy az előbbi kiskaput hogyan fogják alkalmazni, a döntés gazdasági, üzleti oldaláról azonban érdemes néhány gondolatot megemlíteni.

A Sziget évről évre ötvenezer külföldit vonz Budapestre, egy pár éve végzett tanulmány szerint az adott évben 3,3 milliárd forinttal járul hozzá a fesztivál a GDP-hez, a közvetlenül a rendezvényhez köthető adóbevétel 1,3 milliárd volt. A szervezők évről évre mintegy 250 millió forintot költenek külföldi hirdetésekre – amelyek egyben a főváros promócióját is szolgálják –, ez önmagában a negyedét teszi ki a főváros turisztikai marketingszervezete 1,1 milliárd forintos teljes éves költségvetésének. A rendezvény által világszerte generált sajtómegjelenések értéke szintén milliárdos nagyságrendű reklámot jelent a fővárosnak.

Budapestnek, illetve a turizmusának tehát szigorúan üzleti alapon nézve mindenképpen az az érdeke, hogy a jövőben is legyen Sziget Fesztivál. Egy értelmes városvezetés – még ha az ingyenességet nem is kívánja a továbbiakban fenntartani – nyilvánvalóan nem fogja mindezt veszélyeztetni egy irreálisan magasan meghatározott összeggel. Mert Budapestnek „kell egy hét együttlét”.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.