Ereszd meg, húzd meg

Sajátos koreográfiát követ a magyar költségvetési politika. Tavaly májusi megalakulását követően a kormány először igyekezett magasabb deficitcélokat elfogadtatni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. Amikor ez nem sikerült, júliusban gazdasági szabadságharcot hirdetett. Az azonban hamar kiderült, hogy az IMF kiebrudalása ellenére a piaci kényszer és az uniós kötelezettségek fennmaradtak. A „visszavonulás” első szakasza így már szeptemberre megtörtént, amikor az eredeti deficitcélokat mégiscsak kőbe vésték. A megszorítások elutasítása miatt azonban a kiigazítás módja még különbözött a nemzetközi gyakorlattól. Mind a szektorális válságadók, mind a magánnyugdíjrendszer kvázi államosítása csupán ideiglenes megoldást hozhatott az örökölt és az újonnan előidézett hiány lefaragásában.
Az elmúlt hetekben aztán újabb tabu dőlt le. Matolcsy György tegnap újfent megerősítette, hogy a kormány februárban tartós kiadáscsökkentő csomagot fogad el. Bár ennek részleteit továbbra sem ismerjük, úgy tűnik, a szigor mértéke után a megvalósítás módja is megfelelhet a hitelezői elvárásoknak. Noha a megszorítás szó továbbra sem szerepel a döntéshozók szótárában, ez szinte mindegy is: a lényeg, hogy a költségvetési és adósságpálya később is fenntartható maradjon, s közben a növekedési potenciál is emelkedjék.
Az állampapírpiacon tegnap uralkodott optimizmus azt mutatja, hogy a befektetők egyelőre bíznak a tervekben. Remélhetőleg a fenyegető hitelleminősítés is elkerülhető lesz. A februári csomag azonban csak 2012-től kezdődően irányoz elő jelentős megtakarítást. Az a furcsa helyzet állhat elő tehát, hogy a kormányzati ciklus első felében – köszönhetően a nyugdíj-megtakarítások részbeni felélésének – viszonylag laza marad a fiskális politika, míg a szigor épp a következő választások előtt köszönhet be. Már ha az ígéretek valóra válnak.