BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Omnibusz II

Utazás az ismeretlenbe – hova visz az omnibusz?

A biztosítók működését szabályozó Szolvencia II irányelvet módosító Omnibus II irányelv tervezetét január közepén tette közzé az Európai Bizottság. A tervezet hatására a Szolvencia II 2013-as bevezetésétől függetlenül lehetővé válna elcsúsztatni az irányelv jó néhány kulcselemének bevezetését akár 2023-ig is.
2011.02.24., csütörtök 05:00

Az Omnibus II lényege, hogy a bizottság különböző átmeneti intézkedéseket vezethetne be. Mindezzel jelentősen módosulna az a korábbi törekvés, hogy a Szolvencia II már a kezdetétől minél inkább maximum harmonizációs irányelvként legyen bevezetve, szemben a hitelintézetekre vonatkozó CRD-irányelvekkel. Az átmeneti intézkedéseket úgy határoznák meg, hogy azok legalább a kapcsolódó Szolvencia I-es szabályozásnak folyamatosan megfeleljenek, de alkalmazásuk során fokozatosan közelíteniük kell a Szolvencia
II-es elvárásokhoz. A következőkben röviden összefoglalom ezen intézkedések főbb jellemzőit és jelentőségét.

A tervezet alapján a biztosítók három év türelmi időt kapnának arra, hogy legalább a Szolvencia I-nek megfelelő irányítási rendszert alkalmazzanak. A szavatolótőke-megfelelési és pénzügyi helyzetre vonatkozó, alapvető fontosságú információk felügyeleti hatóság számára történő elkészítésénél is három év türelmi idő lenne arra, hogy a biztosítók legalább a Szolvencia I-nek megfelelő tartalmú és gyakoriságú jelentéseket készítsenek, valamint arra is, hogy ne a teljes körű fizetőképességről és pénzügyi helyzetről szóló jelentést kelljen közzétenniük, hanem minimális elvárásként egy magas szintű öszszefoglalót.

A bizottságnak eseti alapon lehetősége lesz öt évnél nem hoszszabb ideig egy harmadik – nem EU-tag – ország felügyeleti szabályozását egyenértékűnek tekinteni abban az esetben, ha az adott szabályozás olyan rendszert alkalmaz, illetve vezet be, amely teljes egészében teljesíti a Szolvencia II egyenértékűségre vonatkozó feltételeit. Tíz évig átmenet lenne arra, hogy a biztosítók eszközeiket, forrásaikat az adott országban 2012. december 31-én hatályos előírásoknak megfelelő sajátos, egyedi módszerekkel értékeljék. Ugyanennyi idő lenne arra, hogy a biztosítástechnikai tartalékokat, illetve a szavatolótőkét úgy számíthassák, hogy a vonatkozó számításokat legalább a Szolvencia I-nek megfelelő szigorúsággal végzik, illetve arra is, hogy „átmeneti szavatolótőke-szükségletet” számolhassanak módosított streszszekkel, szcenáriókkal, korrelációs együtthatókkal és paraméterekkel, feltéve, ha a végeredmény nem alacsonyabb, mint a minimális tőkeszükséglet, valamint a minimális tőkeszükséglet és a szavatolótőke-szükséglet különbsége 50 százalékának összege.

A fenti 3–10 éves átmeneti időszakok jelentősen több felkészülési lehetőséget jelentenek a biztosítók számára, különösen a tőkemegfelelési kérdésekben. Ezek közül az egyik legjelentősebb, a szavatolótőke részét képező hibrid tőkeelemek átmeneti módon való figyelembevétele várható volt. Ezeket a tőkeelemeket a biztosítók várhatóan fokozatosan váltják ki alapvető szavatolótőke-elemekkel, mely kiváltáshoz felügyeleti jóváhagyás is szükséges lesz.

A harmadik országok egyenértékűségére vonatkozó ötéves átmenet arra teremt elsősorban lehetőséget, hogy az USA-beli leányvállalattal rendelkező EU-székhelyű, nagy biztosítók élhessenek az alternatív módszerrel, vagyis azzal, hogy a levonási és aggregálási módszerrel számolhassák a csoportszintű szavatolótőke-megfelelésüket. Ennek a lehetőségnek a hiányában a rendelkezésre álló tőkét és tőkekövetelményeket csak az alapértelmezett, konszolidált beszámolón alapuló módszerrel tudnák meghatározni, ami esetenként sokkal alacsonyabb szavatolótőke-fedezeti szinthez vezetne. Ennek az átmeneti intézkedésnek a hátterében az van, amivel a bizottság már régóta küzd, nevezetesen az USA államaiban használt rendszerrel való összeilleszthetőség kérdése. Bár a Szolvencia II az alkotói szándék szerint globális szabályozási sztenderddé kellene hogy váljék, azonban bevezetésével egyidejűleg folyik az USA-ban 2012 végi határidővel a biztosítási szektor teljes körű szabályozására vonatkozó „Szolvencia Modernizációs Kezdeményezés”, amelynek célja az ottani szabályozás kritikus felülvizsgálata és végső soron akár egy a Szolvencia II-vel vagy kompatibilis, vagy azzal vetélkedő globális sztenderd kialakítása.
Az egyenértékűségtől eltérően az átmeneti szavatolótőke-szükséglet számítási lehetőség új elem, azonban hatása szintén jelentős lehet. Ha ugyanis a minimális tőkeszükséglet 85 százalékos biztonsági szintű kockáztatott értéknek felel meg, akkor – szemben a Szolvencia II teljes implementálása esetén hatályos 99,5 százalékos biztonsági szintű kockáztatott értéknek megfelelő szavatolótőke-szükséglettel – az átmeneti helyzetben elegendő lehet lényegesen alacsonyabb, akár 95 százalék körüli biztonsági szintű szavatolótőke is.

A Szolvencia II irányelv bevezetésével érintett biztosítóknak a fentiek tükrében valószínűleg át kell gondolniuk az implementálási tervüket. Elsősorban azt kell figyelembe venniük, hogy a bizottság a maximum idősávon belül fog időpontokat meghatározni, méghozzá annak figyelembevételével, hogy mennyi idő alatt lesznek képesek szerinte a biztosítók a Szolvencia II előírásainak teljes körű alkalmazására. Hogy ez pontosan mit jelent és hogyan alakul – hisz még az a helyzet is előfordulhat, hogy az átmeneti időszakok minimálisak lesznek –, azt várhatóan az ötödik menynyiségi hatástanulmány eredményeinek márciusra ígért közzétételét követően, az év második felében tudjuk meg, amikor az Omnibusz II-ben részletezett úgynevezett delegált törvényeket közzéteszik. Utóbbiak olyan jogszabályok, amelyek a lisszaboni szerződés tavalyi módosításával lehetővé teszik, hogy az EU-kerettörvények bizonyos nem alapvető elemeit a bizottság egészítse ki vagy változtassa meg a korábbi, tagországok képviselőiből álló bizottságok által végzett, úgynevezett komitológiai eljárás helyett.

Minél hamarabb kapunk egyértelmű választ az időpontokról, annál hamarabb derül ki, hova lyukadunk ki ezzel a még éjjeli látótávolságú utazással az omnibusz tetején.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.