Egyre erősödő bankverseny – Ki nevet a végén?

A hazai bankszektorban az első lépés a működési költségek fűnyíróelven történő csökkentése (létszámleépítés, fiókbezárás stb.) volt. A hitelintézeteknek a kisebb bevétel miatt kisebb költséggel kell gazdálkodniuk, hogy ezzel a jövedelmezőség esélyét megteremtő üzemi eredményt fel tudják mutatni.

A megújuláshoz mindez azonban nyilvánvalóan nem elég. A kereskedelmi bankokat a válság eltérően érintette. Összességében elmondható, hogy a krízis előtt a bankok a szakadék felé rohanásban versenyeztek. Minél „jobban” vezetett valaki, annál nagyobb szakadékba esett (lásd: „nagy” kereskedelmi bankok és a képzendő céltartalék nagysága). Ennek a futamnak vége, de kezdődik a következő. A versenyzőket a startvonalhoz szólítják. Van, aki hátizsákkal, teherrel a hátán áll rajtvonalhoz, van, aki a korábbi futamban csak módjával vett részt, így most frissen, elszántan készülődik.

A piac újrafelosztásáért a harc tehát megkezdődött. A győztes az a bank lesz, amelyik a házi feladat második részét hamarabb, jobban megoldja. Ez a feladat nehezebbik része. A megoldása – mint az élet sok más területén – az „őszinte szembenézés a múlt hibáival” című fejezettel kezdhető meg. A régi topmenedzsmenteknek ez nehéz szülés. Kérdés, hogy egyáltalán képes-e rá, akarja-e. Ezt felismerve a külföldi tulajdonú bankoknál – a lejtmenet miatt – folynak a cserék a legfelső szinten, az új vezetőknek pedig érdeke a rendrakás. Ezzel párhuzamos feladat a szervezeti átalakítás, a kockázatmérés módszertani megújítása is. E nélkül csak a régi – válságban megbukott – gyakorlat folytatódik. Továbbra is mindent ugyanúgy folytatni, mint eddig, egyszerű öngyilkosság.

Véget kell vetni a tisztán értékesítési orientáltságú hitelezésnek, a mennyiségi szemléletnek, helyette a fenntarthatóság kerül előtérbe. Szakmailag magasan képzett, a piaci folyamatokat, adott ágazatokat jól ismerő, gyakorlatias gondolkodású, emberileg hiteles banki szakembergárdára van szükség. Specializált banki szakember az lehet, aki a közgazdasági-banki összefüggések mellett mérnöki, kereskedelmi, mezőgazdasági stb. ismeretekkel és vállalati tapasztalatokkal is rendelkezik. Így hiteles tárgyalópartnere lehet a cégnek, s képzettsége folytán nem csak Excel-táblákból és érzékenységvizsgálatokból következtet a hitelezhetőségre („rablóból lesz a legjobb pandúr”).
Egy új modell azonban csak akkor lehet sikeres, ha a vállalati oldal is professzionálisan tud viselkedni. A rendszer kialakításánál az objektív cégértékelés mellett banki oldalról jóval nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a szubjektum, a tulajdonosi-menedzseri „attitűd”. A kapacitás-, a szakemberhiány miatt a rengeteg adat objektív értékelése közben jelenleg elvész a szubjektív elem. A bank a vállalatvezető mikrokörnyezetét kevésbé fogja ismerni, ezáltal a hitelintézet eltávolodik az ügyféltől, a kapcsolat lazul. A döntés a mérlegelemzésre, piacelemzésre és a készített tervekre alapozódik (és mint tudjuk, a papír sok mindent elbír).

A kialakítandó modell hogyan hat a kis- és középvállalkozásokra? Esetükben életbe vágóan fontossá válik a professzionális vállalati, pénzügyi menedzsment léte. Képzett menedzsertudás, belső vállalati vezetés, pénzügyi fegyelem, transzparencia, naprakész adatszolgáltatási képesség nélkül ezek a vállalatok a banki limitfelülvizsgálataik során hitelképtelenné válhatnak. Ez a veszély elsősorban a 90-es években felépített, kézi vezérlésű, egyszemélyes („one-man show”) vállalatokat veszélyezteti, amelyek a 24. órában járnak. Ha nem állítják fel a belső rendszereiket, úgy néhány év múlva a rendszerváltozás utáni gazdaságtörténelem emlékei lesznek.
Egy vállalkozás működésének legfontosabb mérőszáma a profit. Így működik ez globalizálódó világunk bankszektorában is. Ha hazánk gazdaságipiaci környezetében nem találja meg a számítását, akkor a pénz „oda fog menni”, ahol rövid távon az egységnyi tőkére elérhető hozam számára nagyobb hasznot hoz.

A bankcsoportok ezen elv alapján biztosítják a tőkét a tagjaiknak. A magyar banki topmenedzsmentnek a rövid távú hozamlicitből hamar ki kell szállnia, ezért csak a banküzem biztonságos fenntartásához szükséges forrásokra számíthat. Ezen tény, a bankadó, a romló hitelportfólió kockázata, költsége miatt hazánkban a vállalkozások nehezebben, drágábban jutnak hitelhez. A cégek külső finanszírozását – a szállítókon túl – a banki hitelek jelentik, ennek jelenleg nincs alternatívája (a vállalati kötvénykibocsátás, a kockázati tőke szerepe egyelőre elhanyagolható). A szigorodó és szűkülő banki forráslehetőségek mellett a további prosperáláshoz szükséges tőkét csak a vállalati szektor hatékonyan működő része kaphatja meg. Fennáll a veszélye annak, hogy a bankszektor jövedelmezőségcsökkenésének az igazi vesztesei a magyarországi kis- és középvállalkozások lesznek. Ezért a vállalkozások pénzügyi menedzsmentjének házi feladata, hogy a likviditás biztonságos menedzselésére, a külső banki forrásoktól való függőség csökkenésére fokozottan figyeljen, és a banki források elapadása esetén is legyen forgatókönyve. Vagyis: bízz a bankodban, és tartsd szárazon a puskaport!
A nagy kérdés azonban az lesz, hogy az így kialakult hitelezési űrt a jelenleg működő, illetve a közelmúltban alakult többségében magyar tulajdonosi hátterű bankok (OTP Bank, Takarékszövetkezetek, Gránit Bank, Széchenyi Kereskedelmi Bank stb.) be tudják-e tölteni. Ha igen, akkor ők lehetnek a bankverseny igazi nyertesei. Ezen is áll vagy bukik a magyar gazdaság jövője.

A szerző az Üzleti Bróker Zrt. vezérigazgatója