Nem biztos, hogy ördögi gondolat a tankötelezettség leszállítása

Nem biztos, hogy ördögtől való gondolat a tankötelezettség leszállítása a jelenlegi 18-ról 15 évre. Legalábbis akkor, ha az iskolapad helyett felkínált szakmunkásképzés valóban gyakorlatorientált és vonzó lesz a közismereti tárgyakban kifejezetten gyengén teljesítő diákok számára. Vannak ugyanis tanulók, akik bármit szívesebben választanának, mint az iskolapadban görnyedést. Gyűlölik a tanórákat, hiszen sikerélményük talán soha nem volt a közismereti tárgyakban.

A jegyzethez tartozó cikk itt olvasható!

Nem lehet azonban azt állítani, hogy tehetségtelenek lennének. Egyszerűen nem tudnak vagy talán nem akarnak beilleszkedni a sok szempontból valóban nem gyerekbarát iskolarendszerbe. Sokuk kifejezetten ügyes, kiváló motorikus, manuális képességei vannak. Ahelyett azonban, hogy a nekik sikerélményt, a nemzetgazdaság számára pedig szakember-utánpótlást biztosító gyakorlati képzésben vennének részt, még a szakiskolák első éveiben is csak közismereti tárgyak és szakmai orientáció várja őket. Nem csoda, hogy sokuk el sem jut a szakma megszerzéséig, az általános iskola elvégzése után munkára szocializálódás helyett néhány kudarcokkal övezett évet töltenek valamilyen „pedagógiai elfekvőben”, majd eredmény és szakma nélkül kikerülnek az életbe.

Gyakorlatorientált, a közismereti tárgyakra csak minimálisan igényt tartó szakképzéssel a gyengébb, de tehetséges tanulókból elkallódott segélylesők helyett asztalosokat, lakatosokat, villanyszerelőket lehetne faragni. Ha azonban az új szakképzési rendszer nem lesz számukra vonzó alternatíva, ha nem sikerül a szisztémát úgy átalakítani, hogy a történelemmel, irodalommal nyaggatott diákok helyett ipari tanulókká válnak ösztöndíjjal a zsebükben, akkor a korhatár leszállítása többet árt, mint használ. Ebben az esetben tanulatlan, esélytelen, kilátástalan tizenöt éves gyerekek tízezrei ömlenének ki a munkaerőpiacra minden évben. Itt nem lehet hibázni.