Finomításra szorul az IMF receptje

A washingtoni intézet gyakran vitte el a balhét olyankor is, amikor saját hibájuk miatt bajba került országokat mentett meg a pénzügyi összeomlástól. Hogy az IMF mennyire szabott megfelelő és célravezető feltételeket cserébe a segítségéért, arról máig megoszlanak a vélemények. Azt azonban a valutaalap legvehemensebb bírálói is elismerik – nemrég például épp Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász írt erről –, hogy Dominique Strauss-Kahn vezetése alatt több, korábban megdönthetetlennek tartott nézetét is revideálta, például a tőkeáramlások liberalizálásáról.

A változás szele még nem ért el minden területre. Tegnap kiadott regionális jelentésében a szervezet továbbra is azt javasolja a feltörekvő európai gazdaságoknak, hogy fejlesszék exportorientált szektoraikat, mert „a külső kereslettől való nagyobb függés stabilabb GDP-növekedést eredményezhet”. Ennek okát abban látja, hogy „az exporttevékenységnek kiemelkedően pozitív hatása van a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásokra és a termékinnovációra”.

Az IMF által javasolt modell magyarországi működési tapasztalatai legalábbis ellentmondásosak. Legendásan nyitott gazdaságunk növekedési üteme annyiban stabil, hogy többnyire hűen követi a németét (bár a legutóbbi fellendülés mértéke például elmaradt legfőbb kiviteli piacunkétól). Az exportágazatok ugyanakkor főként termelékenységükkel és nem a munkahelyteremtésükkel tűnnek ki. Lemaradásunk a kutatás-fejlesztésben közismert, tovagyűrűző gazdasági hatásokról beszélni pedig enyhe túlzás.

Mindez nem azt jelenti, hogy a kivitelre termelő ipar ne lenne fontos. Nagyon is az: jelenlegi GDP-növekedésünket szinte kizárólag ennek a szektornak köszönhetjük. Az azonban látható, hogy az IMF receptje itt is finomításra szorul.