Külön úton jár a magyar fellendülés

Nyugaton a fellendülés a munkaerőpiacon is érezteti a hatását, Németországban például közel két évtized után hárommillió alá ment az álláskeresők száma. Az autógyárak főként az élénk kínai kereslet miatt alig tudják kielégíteni a megrendeléseket, a költségvetési megszorítások a várakozásokkal szemben szinte semmilyen hatással nincsenek a konjunktúrára.

Magyarországon – mint azt megszokhattuk – más a helyzet. Csak amiatt örülhetünk, hogy legalább a termelés jól pörög, az exportrendelések a hazai ipart is kedvezően érintik. Ennek foglalkoztatási hatása azonban legfeljebb nagyítóval látszik. Zömmel arról van szó, hogy a válság során szabaddá vált kapacitásokat kötik le újra a gyárak. A beharangozott autóipari beruházásoknak új munkahelyek szempontjából még az előszele is alig érződik, de összességében is sokkal kisebb lesz a hatásuk, mint a GDP-ben, mivel magas fokon automatizált termelésről van szó.

A derűlátást árnyalja, hogy az erősödő inflációs nyomás miatt az Európai Központi Bank tovább szigoríthat. Sokan tartanak attól is, hogy a világgazdaság motorját jelentő kínai gazdaságot sikerül-e időben lehűteni, vagy hamarosan újabb lufi pukkanhat ki. Egyre sürgetőbb lenne tehát, hogy a magyar növekedés belső motorjai is beinduljanak, hogy ne legyünk a mostanában igencsak gyakran érkező külső sokkoknak ennyire kiszolgáltatva. Erre viszont továbbra is csupán szerény remény mutatkozik. A bürokráciacsökkentés, a kisebb vállalkozásokat sújtó terhek mérséklése, a foglalkoztatás könnyítése mind jó irányba tett lépés. Csak nehogy mindez megkésett legyen.