Önkormányzati reformkoncepció – kérdőjelekkel

Az eddigi találgatások után először láthattuk a kormány felelős minisztériumának a véleményét az átalakítás irányairól. A cél, hogy hatékonyabb, korszerűbb és olcsóbb legyen az önkormányzati rendszer. Ha ez megvalósítható, akkor ezzel csakis egyetérthetünk. Sajnálatos módon azonban nem ismerhettük meg ezen célok megvalósításának eszközeit az előterjesztésből.

A kérdés továbbra is az, hogy mitől lesz olcsóbb, hatékonyabb és korszerűbb az önkormányzati rendszer úgy, hogy a településeken élők számára a szolgáltatások változatlan vagy magasabb színvonalon legyenek elérhetők. Nem ismerhettük meg, hogy mi a stratégia az önkormányzatokkal kapcsolatosan a következő húsz-harminc évben, szükséges-e, hogy a helyi közösségeket vezető testületek erősek legyenek, vagy az erős kormány és az annak alárendelt, azt kiszolgáló önkormányzati rendszer kívánatos. Nem kapunk választ arra, hogy az átalakítást célzó intézkedések elősegítik-e az önkormányzati gazdaság versenyképességének javítását, lehetőség lesz-e a kötelező feladatellátást szolgáló, a helyi sajátosságokat is figyelembe vevő önkormányzati megoldásokra, a feladatalapú finanszírozás mennyiben lesz költségérzékenyebb és takarékosabb a jelenlegi forrásszabályozásnál.

Nincs válasz arra sem, hogy a nagy ellátó rendszerek tervezett reformjaival hogyan harmonizál az önkormányzati reform, illetve milyen szerepük lesz az önkormányzatoknak a nemzeti vidékstratégia koncepciójában.

Azt azonban megtudhattuk a helyzetelemzésből, hogy a struktúra elavult, sok a feladat, túl elaprózott a rendszer, és az önkormányzatok képtelenek ellátni a feladataikat. Azzal egyet lehet érteni, hogy a teljesítőképességük határán vannak, de talán az okokat egy kicsit mélyebben kellene elemezni. Az előterjesztés megállapítja, hogy mintegy 1000 milliárd forinttal csökkent az elmúlt nyolc évben az önkormányzatok állami finanszírozása. Ha ez igaz – márpedig igaz –, akkor ez azt jelenti, hogy több mint 40 százalékkal csökkentett állami pénzzel még ma is kinyitnak a bölcsődék, óvodák, iskolák, a havat eltakarítják stb. Tehát a közfeladatok 70 százalékát ellátó önkormányzati rendszer nem alkalmassági okok miatt küszködik működési nehézségekkel, hanem az előző időszak önkormányzatokat kivéreztető, anyagilag ellehetetlenítő financiális politika következménye a jelenlegi helyzet. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy számos rossz példát lehet felhozni a felelőtlen gazdálkodásra, de annak oka nem az alkalmatlan önkormányzati rendszer, hanem a kontroll és a szankciók hiánya. Azt is elfogadom, hogy a rendszer korszerűsítésre szorul, hogy újra kell gondolni és világosan szét kell választani az állami és önkormányzati feladatokat, s azok finanszírozását újra rögzíteni szükséges. De lemondani arról a felhajtóerőről, amely a végsőkig kitartva, az elvonások, a többletfeladatok és a működés biztosításához szükséges költségek infláción felüli emelkedése ellenére működtette, ellátta a közfeladatok hetven százalékát, több mint felelőtlenség. A munkahelyteremtésben, a helyi és a térségi gazdaság növekedésében aktív szerepet játszó önkormányzatok érdekeltségének megtartása elengedhetetlen.

Az önkormányzatok eladósodása jelentős mértékben azért következett be, mert a szabadon felhasználható bevételeiket a többségében rájuk rótt állami feladataik működtetésébe forgatták be, miközben nem akartak lemondani a településen jelentkező fejlesztésekről, a lakosság részéről jogosan megfogalmazott, életminőséget biztosító szolgáltatások kiépítéséről, illetve a helyi gazdaság élénkítéséről. Az önkormányzatok adósságállománya becslések szerint meghaladja az 1800 milliárd forintot, ennek döntő többsége fejlesztési hitel, illetve kötvény. A hiteleket alig több mint háromszáz település vette fel úgy, hogy néhány kivétellel a visszafizetés garanciáit az akkori financiális viszonyoknak megfelelően alakították ki. Az önkormányzatok saját bevételeinek átrendezése veszélybe sodorhatja a visszafizetés biztonságát. Azt sem szabad számításon kívül hagyni, hogy a polgárokat mindaddig nem érdekli igazán, ki látja el a feladatot, amíg azt a megszokott színvonalon és minőségben kapják meg. Ha viszont a feladatellátás során bizonytalanságot tapasztalnak, és nem tudják orvosolni panaszukat, hiszen erre nem lesz meg helyben a lehetőségük, egyre inkább jogosan türelmetlenné válnak, kiszolgáltatottsági érzetük nő, elégedetlenségük fokozódik.

Értékelem a Belügyminisztérium jó szándékú javaslatait, de elengedhetetlennek tartom azon elemzések és számítások elvégzését, amelyekből világosan, egyértelműen látható az eredeti célok megvalósulása. Ehhez sokkal szélesebb körű tájékozódásra és alapos előkészítésre van szükség. Csak bízhatunk abban, hogy a polgármesteri gyakorlattal rendelkező államtitkár nem enged ki a kezéből a mostanihoz hasonlóan ellentmondásos, egyoldalú és az objektivitást nélkülöző helyzetelemzéssel fémjelzett koncepciót. Mert a most olvasható vázlat nemcsak hogy nem éri el az eredeti célokat, hanem felszámol egy működő és az állam válláról komoly terheket levevő rendszert, a helyi közösségek által kontrollált és azokkal napi kapcsolatban lévő önkormányzati struktúra helyére egy centralizált, kevésbé átlátható, hierarchizált, mozgásában, döntési szabadságában korlátozott önkormányzatok jövőképét vetíti elénk. Mindemellett tartok tőle, hogy az elképzelt önkormányzati és az ezzel együtt járó közigazgatási reform már középtávon is többe fog kerülni, akár több százmilliárd forinttal.
Úgy gondolom, mára már fel kellett ismernünk, hogy az önkormányzatok modernizálása és működése racionálisan meghozandó, praktikus és gyakorlati döntéseket kíván.