A 22-es csapdája: Ha egy cég bértámogatást kér, adjon fizetésemelést?

Az egyik hazai gyártó cég teljes menedzsmentjének a fizetése egyik hónapról a másikra megfeleződött. A pénzügyi igazgató korábbi 1,2 millió forintos havi bruttó bére például bruttó 600 ezer forint lett. Bár a vállalat multinacionális, az anyacég családi tulajdonban van, így az elkötelezettség, a bizalom alapvető érték a szervezeten belül, a vezetési stílus pedig demokratikus, bevonó típusú. Épp ezért a vállalat menedzsmentje nem autokratikus módon közölte, hogy a következő hónaptól felére apad a havi fix, hanem a vezetőket bevonva a döntéshozatalba brainstorming indult, hogyan lehetne tovább csökkenteni a kiadásokat. Ennek eredménye az lett, hogy nem a további elbocsátásokat választották, hanem a vezetők vállalták a fizetésük drasztikus csökkentését. A cég első számú vezetője a részvételen alapuló bevonó vezetés mellett döntött, amikor társait megkérdezte a megoldásról. Ennek lényege, hogy az emberek motiváltabbak, ha részt vehetnek az őket érintő döntési folyamatban, és együttműködőbbek, amikor a döntést végre kell hajtani.

A kormány vélhetően nem ismeri, vagy legalábbis nem akarja alkalmazni a bevonó típusú vezetést, így megszünteti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), amely közel húsz éven keresztül működött. A szervezet a munka világával összefüggő kérdésekről tárgyalt és döntött, többek között arról, hogy az infláció és a várható gazdasági növekedés mellett mekkora keresetnövekedést javasol a versenyszférának. Mindezt háromoldalú – a kormány, a munkaadók és a munkavállalók közötti – egyeztetés eredményeképpen. 2007 februárjában Pataki Péter, a legnagyobb szakszervezeti szövetség, az MSZOSZ elnöke úgy nyilatkozott a Világgazdaságnak: „Az érdekegyeztetés fórumainak egyetlen alternatívája van, s azt diktatúrának hívják; a tripartit (háromoldalú) tárgyalások, megállapodások létfontossága nem kérdőjelezhető meg.” A megkérdőjelezést a kormány megtette, sőt, pontot tett az egyeztetések végére.

Az persze kérdés, mi értelme lenne az OÉT-nek, ha a kormány – egy zárószavazásra váró törvény alapján – előírja a cégeknek, mekkora elvárt béremelést kell adniuk a munkavállalóiknak. Azok a munkáltatók, amelyek nem emelik meg a bért (300 ezer forint alatt) az előírt mértékben, nem vehetnek részt közbeszerzési eljárásban, nem kaphatnak támogatást a költségvetésből és az elkülönített állami alapokból. Innentől viszont sorjáznak a kérdések. Ha a válság hatására egy vállalat csak úgy tudja megőrizni a munkahelyeket, hogy csökkenti a fizetéseket, akkor ezt a jövő évtől nem teheti meg anélkül, hogy másokkal szemben versenyhátrányba ne kerüljön? Ha egy cég bértámogatást kér a munkahelyek megőrzéséhez, akkor előtte fizetésemelést kell adnia a munkavállalóknak? Ha nem képes kitermelni a törvény által szabott, kötelező emelést, akkor küldjön el dolgozókat, majd munkaerő-kölcsönzés keretében alkalmazzon új embereket? Ha a legjobban teljesítő dolgozóit extra béremeléssel akarja motiválni, a gyengén teljesítőket pedig nem tudja és akarja „díjazni”, akkor ezt sem teheti meg? A legnagyobb kompenzációs felmérést végző tanácsadó cégek egyetértenek abban, hogy a vállalati béremeléseket leginkább az egyéni és a vállalati teljesítmény befolyásolja – akkor ezek mostantól nem számítanak?

A kormány – bár megalapítja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot, amelynek tagjai évente négyszer protokollárisan elmondhatják a véleményüket – a döntésével nemcsak az OÉT-nek intett búcsút, hanem az országos mellett az ágazati és a vállalati érdekegyeztetésnek is. Vajon mi kellene ahhoz, hogy az érdemi, konkrét párbeszéd – amelynek eredményeként a döntést minden érintett magáénak érzi – mégis megmaradhasson?
n A szerző a manager magazin felelős szerkesztője