Mellár Tamás: Láthatóan sikeres volt az Orbán-kormány csomagja

A hat makromutató – infláció, kapacitáskihasználás, munkapiaci helyzet, hitelexpanzió, kamatláb, külső egyensúly – alapján készített túlfűtöttségi rangsort Argentína vezeti, amelyet Brazília és Hongkong követ. A középmezőnyben helyezkedik el Kína, Lengyelország és Oroszország, míg a sor alján hazánk mellett többek között Csehország és Tajvan található. Igazán figyelemreméltó eredmény ez, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt nyáron még Görögországgal emlegettek együtt bennünket, mint olyan országot, ahol a makroegyensúly könnyen és végzetesen megbomolhat.

Láthatóan sikeres volt tehát az Orbán-kormány válságelhárító intézkedéscsomagja tavaly ősszel és idén tavasszal. A krónikus kereslettöbblettől megszabadulva nem fenyeget bennünket a túlfűtöttség réme. A kellően lehűtött gazdaság ugyanakkor lehetőséget is teremt arra, hogy a szükséges strukturális átalakulások végbemenjenek. Orvosi hasonlattal élve: az elfagyasztott testrészeken elindulhat a sebészeti beavatkozás, amely így kevesebb fájdalommal és kockázattal jár.

Az örvendezés mellett azonban érdemes egy kicsit megnézni az érem másik oldalát is. Az erősen lehűtött magyar gazdaságot ugyanis most az a veszély fenyegeti, hogy könnyen lefagyhat. A fogyasztás és a beruházás továbbra is igen alacsony szinten van, a negatív növekedési tartományban tartózkodik. A munkanélküliség még mindig 11 százalék körül mozog, a kis- és középvállalkozások dinamizálódásának semmi jele. A költségvetésbe időarányosan nem folynak be azok a bevételek, amelyeket a meginduló konjunktúra alapján a döntéshozók prognosztizáltak. A hibernálástól egyedül a külfölditulajdon-többségű vállalkozások erőteljes aktivitása és az export dinamikus bővülése mentett meg bennünket.

John Maynard Keynesnek, a híres cambridge-i közgazdásznak tulajdonítják azt a mondást, mely szerint „Ha az egyik lábammal tűzben állok, a másikkal pedig jégen, akkor a statisztika szerint átlagosan jól érzem magam.” Nos, ha az elmúlt évek makromutatóinak az átlagát nézzük, akkor tulajdonképpen a magyar gazdaság is jól teljesített. De ez önmagában nem nyújt elég támaszt ahhoz, hogy miként fogunk kimászni ebből a restrikciós spirálból, amelybe szükségképpen kerültünk a korábbi túlfűtöttség okán.

A kormány előtt kettős feladat áll: egyfelől meg kell indítania a fellendülést, a túlhűtött gazdaságot fel kell fűteni, másfelől viszont aggályosan kell ügyelnie arra, hogy csak a normális üzemi hőmérsékletig tegye ezt, mert a túlfűtés akár végzetes is lehet. Az évtizedek tapasztalata azt mutatja, hogy a restrikció utáni élénkítés mindig szükségszerűen túlfűtésbe vezetett, és ennek megfelelően kialakult a „stop-go” gazdaságpolitika. A nagy kihívás éppen ezért az, hogy miként lehet most úgy beindítani az élénkítést, hogy az ne vezessen a makroegyensúlyi mutatók végzetes megbomlásához.

Önmagában a piaci erők, a hazai vállalkozások nem lesznek képesek kilendíteni a gazdaságot a holtpontról. Szükség lesz az állam szerepvállalására is, keresletbővítésére és munkahelyteremtésére. Csakhogy ez az akció magában rejti azt a veszélyt, hogy a rossz gazdasági struktúra konzerválódik, és a gazdaság túllendül az egyensúlyon, ismét túlfűtötté válik. Tehát a mostani kormánynak valami egészen mást kell tenni, mint amit az elődei tettek: végig kell vinnie a szerkezeti reformokat, és eközben erőteljesen ösztönözni az új struktúra térnyerését. Nem az állami beszerzéseket és támogatásokat kell tehát növelni és fokozni az élénkítés érdekében, hanem az új szerkezet kiépítését kell megfinanszíroznia. Konkrétan: nem vásárolni és megrendeléseket adni, hanem a vállalkozások háttérintézményeit és infrastruktúráit megteremteni, olcsó gazdasági szolgáltatások, kereskedelmi-felvásárló hálózatok kiépítésével, termény- és nyersanyag-feldolgozók létesítésével.