Variációk dugódíjra - Így fizettethet profi módon a főváros

Nagyjából a 21. század második évtizedére született meg az úthasználat pontos mérésének infokommunikációs megoldása. Rögzíteni lehet a térképen a haladó és álló közterület-használat helyét és idejét mindenhol, ahova gépjármű be tud hajtani, az autópályától a városi utakon át az erdei ösvényekig. A megoldás a fedélzeti számítógépbe épített digitális térkép, műholdas helymeghatározó hardver és szoftver, valamint a mobilkommunikáció, röviden OBU.

Budapestnek most már csak azt kellene elérnie, hogy az országúti úthasználat mérésére az állam a fenti műholdvevős technikát válassza. A türelem mellett szól a páneurópai útdíjszedésnek az Európai Unió 2004/52/EK irányelve szerinti, közeljövőben várható bevezetése is. A városi útdíj azért lehet kiváló eszköze a dugók megelőzésének, mert a tarifája akár méterről méterre is változhat. Mindenütt úgy lehet beállítani a megtett kilométerenként fizetendő összeget, hogy többnyire csak annyian menjenek arra, amennyien még nem zavarják egymást a haladásban. (Esetleg érdemes felvenni a kapcsolatot a pozsonyi Skytollal vagy a német Satellickel, amely társaságok a szlovák, illetve a német autópályákon szedik az útdíjat. Lehetséges, hogy a bevétel néhány százalékáért vállalkoznak erre a feladatra.)

Addig is azonban, amíg eldől, Budapest kivel szedeti az útdíjat, van olcsó, gyorsan bevezethető, a forgalmat a zónás javaslatnál kevesebb kárral befolyásolni képes átmeneti megoldás, mégpedig a beléptető kártya. Ezt az egyszerű technikát első lépésben a tehergépkocsi-behajtás ellenőrzésére célszerű alkalmazni, kivédve a ma még éves szinten legalább ötmilliárd forintra tehető bliccelést. E szerint minden engedélyköteles tehergépkocsi kapna egy állandóan a szélvédőn tartandó beléptető kártyát. Akár áll a tehergépkocsi, akár mozog, a kártyáját „meg lehet szólítani” egy gépkocsiba szerelt, néhány millió forintba kerülő mobil olvasóval. A kártya azonosítója alapján gyorsan megállapítható, hogy váltottak-e a gépkocsihoz engedélyt oda, ahol leolvasták. (Hasonló a mobiltelefonos parkolás ellenőrzése, csak a gyalogos ellenőr a rendszámot olvassa le.)

Előnye a kártyának, hogy a behajtási övezetek lefedhetők mindössze tíz-húsz mobil felderítőegységgel, ellentétben a fixen telepített kamerás, automatikus rendszámfelismerőkkel, melyek szükséges száma 1500-ra tehető. A tehergépkocsikon begyakorolt nyilvántartás és ellenőrzés átvihető a parkolásra, miáltal – a mobiltelefonos díjfizetéssel kombinálva – gyorsan kötelezővé tehető a parkolásidíj-fizetés a teljes úthálózaton. A mindenütt és mindenki által fizetendő, differenciált parkolási díj alkalmas a forgalom szabályozására és a legszennyezőbb járművek távol tartására. (A helyi lakosok kedvezménye fenntartható, viszont korlátozható a lakásához közeli parkolókra.)

A fedélzeti számítógépes és a beléptető kártyás megoldás piaci hátránya kétségtelen a kamerás rendszámleolvasóval szemben, amelyet a KTI Nonprofit Kft. szakértői is említenek a Világgazdaságban megjelent, Dugódíj – megoldás? című cikkükben (VG, 2011. június 30.). Igaz ez annak ellenére, hogy a Közlekedési Koordinációs Központ anyaga szerint egy kameraállás teljes költsége az autópályákon öt évre 155 millió forint. Az automata rendszámleolvasó szállítói ugyanis abban érdekeltek, hogy minél többet adjanak el a bevezetett, a fejlesztési költségeket már régen behozott termékükből. Ezért inkább arra a termékükre beszélik rá a potenciális vevőt, mint az újabb, korszerűbb megoldásra, noha jól tudják, hogy azt pár év múlva szintén meg fogja venni.