A jó, a rossz és az adó

Az adórendszer kiválóan alkalmas arra, hogy az adóztatandó tárgyak körének megválasztásánál a kialakult értékrendet közvetítse. De hogyan alakul ez mostanában, amikor a költségvetési problémák megszüntetése gyakorlatias megoldásokat igényel?

A kormány a költségvetés egyensúlyának megőrzéséhez egy nagyon hatásos eszközt kapott: parlamenti többségén keresztül ő dönti el, ki lesz az, akinek a jövőben jobban a zsebébe kell nyúlni a költségvetésben megjelenő lyukak betöméséhez. Tanulságos figyelemmel kísérni azt, milyen módszerekkel választja ki, kiktől vesz el, van-e emögött egy hoszszú távon is felvállalható ideológia, avagy kizárólag a praktikum a meghatározó.

Az utóbbi másfél évben azt is megtanultuk, hogy a jelenlegi kormány újszerű, nemzetközi tapasztalatokkal még nem igazolt megoldásokat is készséggel alkalmaz céljai eléréséhez. De vegyük sorra a mostanában bejelentett intézkedéseket.

Talán az egyik legérdekesebb új adónem a „chipsadó” néven emlegetett termékdíj. A külföldi sajtóban több cikkíró fantáziáját is beindította az egészségtelen ételek kiemelt megadóztatása és ennek egyszerű értékalapú igazolhatósága. Érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy az új adónem – azon túl, hogy egy adott összegű bevételt generál – valóban elősegíti-e az elhízottak arányának csökkenését.

Az utóbbi hetekben gyakran kerül szóba az adóbeszedés hatékonyságának a javítása. Ez önmagában szép cél, de mindnyájan tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. A legkisebb ellenállás irányába haladva félő, hogy a hatékonyság növelése azokat sújtaná, akik eddig is hajlandóságot mutattak az adó megfizetésére. Az áfa-visszatérítés határidejének meghosszabbítása, a fizetőképes adózókkal szembeni végrehajtások gyorsítása lehet, hogy cash flow-t javító hatással járna, de hosszabb távon az adózók hergelése által nagyobb károkat okozna, mint amekkora hasznot hajt. Biztató, hogy az első rendelkezés, amelyet a kormány bejelentett – és akár ebbe a kategóriába is tartozhat –, a mezőgazdasági termékek „fordított adózása” valóban képes arra, hogy csökkentse az adócsalás lehetőségeit.

A luxustermékek áfájának 35 százalékosra emelése szintén előremutató rendelkezés lehetne. Természetesen mivel az áfa egy a közösségi jog által szabályozott terület, és mivel az Európai Gazdasági Térségen belül a termékek szabadon áramlanak, egy ilyen rendelkezést Magyarország nem tud elszigetelt módon hatályba léptetni, az Európai Unió beleegyezése és a szomszédos országokba irányuló luxusturizmus fellendítésének komoly kockázata nélkül. Figyelembe véve azonban azt, hogy az EU többi tagállama is a költségvetése egyensúlyának megteremtésével küzd, határozott esély van rá, hogy felkarolják az ötletet, és ezt az adóintézkedést még viszontlátjuk uniós köntösben is. Ismerve az EU döntéshozatali mechanizmusainak a sebességét, az ebből befolyó pénzek valószínűleg már csak az ezután következő válságok megoldásában tudnak segíteni.

A rugalmatlan keresletű termékek adójának növelése (lásd jövedékiadó-emelések) már-már unalmasan konvencionális megoldásnak tűnik, amelyet mégis általános elfogadottság kísér (leszámítva az üzemanyagok adóemelését). Helyesnek tűnik a differenciált adóemelés is, ahol a nagyobb alkoholtartalmú italokra vonatkozóan magasabb jövedékiadó-emelést tartalmaz a hétfőn beterjesztett jogszabálytervezet. Megint kilóg a sorból a pálinka, ennek a törvénytervezet csak kisebb összeggel emeli az adóját.

Kicsit jobban fog fájni a dízelüzemanyagok jövedéki adójának emelése. A növelés után a benzin és a dízel közötti árkülönbség várhatóan minimálisra olvad vagy akár meg is szűnik. Szerencsére a dízelüzemanyagok mezőgazdasági és kereskedelmi célú felhasználását olcsóbbá tévő szabályok teljes mértékben kiküszöbölik az adóemelés hatásait az ilyen felhasználók számára, és így legalább az üzletek polcairól nem köszön majd vissza az adóemelés egy általános drágulás formájában.

A hétfőn beterjesztett törvényjavaslatnak a szerencsejátékok magasabb adóztatásáról szóló része szintén olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek találkoz-nak a társadalom túlnyomó többségének értékítéletével. Itt talán az egyetlen – nagyon gyakorlatias – szempont az, hogy az adóztatás lehetőleg ne érje el azt a szintet, ahol már az állami szinten befolyó teljes adómennyiség csökken.

És mi jöhet még? Az eddigi trendek alapján kevesen számítanak arra, hogy ezzel kimerült a kormány találékonysága a kivethető adók fajtáinak tekintetében.

Ami meglepő Magyarországon, az a vagyonadóztatás alacsony mértéke. Egy olyan országban, ahol rendkívül nagy az adózatlanul szerzett vagyonok mértéke, indokolt lenne azok tulajdonosait legalább a vagyonadóztatás (például az ingatlan) útján bevonni a közteherviselésbe. Kérdés, hogy a választási kampány során tett politikai kinyilatkoztatások mellett megkockáztatja-e a kormány ennek a körnek a megadóztatását – például a megváltozott világgazdasági helyzetre hivatkozva. Jól „eladható” a környezetszennyező tevékenységek magasabb adóztatása is, amelynek egyik lehetséges módja a környezetvédelmi termékdíjak rendszerének tudatos alakítása, esetleg a díjak számlán vagy az érintett terméken való feltüntetése lenne. És természetesen még sorolhatnánk a további lehetséges adókivetési területeket.

De térjünk vissza alapkérdésünkhöz. A fentiekből látható, hogy az idén kezdeményezett adózási intézkedések nagyjából párhuzamban vannak azokkal a hosszú távon is tartható trendekkel, amelyek kifejezik a társadalom többségének értékítéletét. Az adómértékek változásának irányát tekintve a jövedelemadóktól a fogyasztási típusú adók felé való átrendeződés megindult, s ez megnöveli annak a lehetőségét is, hogy az adórendszeren keresztül a kormány megjelenítsen bizonyos értékeket, akár az egészség, akár például a kultúra vagy a környezetvédelem területén. Mi pedig bízunk benne, hogy a kormány megfelelően él majd e lehetőségekkel.