BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Domokos

Pikáns, hogy Járai most adóemelést ajánl a kormánynak

Izgalmasnak ígérkezett Járai Zsigmond pénteki értékelése a jövő évi költségvetésről. Egyrészt azért, mert a forrásaitól és apparátusától az idén megfosztott Költségvetési Tanács (KT) az új felállásban első alkalommal foglalt állást a kormány terveiről (amelyek mellesleg jókora késéssel érkeztek, és azóta is szinte napról napra változnak).
2011.09.26., hétfő 05:00

Másrészt érdekes volt megtudni, az intézmény elnöke új minőségében vajon szakmailag megalapozottabb véleményt közöl-e, mint tette azt 2009 decemberében, amikor 28 másik közgazdásszal együtt igencsak mellé lőtt az idei folyamatokat illetően. Harmadrészt kiderülhetett, miként tud együttműködni a KT másik tagjával, a jegybankelnök Simor Andrással, akivel a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnökeként komoly konfliktusai vannak. Végül azt sem lehetett előre tudni, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikát többször nyilvánosan — bár visszafogottan — bíráló Járai ezúttal támogatja-e Matolcsy György művét.

Nos, a nemzetgazdasági miniszter annyiban megkapta a magáét, hogy a büdzsét több helyen kockázatosnak nevezte a KT elnöke. Ez azonban cseppet sem akadályozta meg abban, hogy Domokos Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével, a KT harmadik tagjával együtt rábólintson a javaslatra. Különösen pikáns, hogy a korábban rendre radikális kiadáscsökkentést szorgalmazó közgazdász most további adóemelést ajánlott a kormány figyelmébe.

Simor pedig, akinek jegybanki stábja épp az előző napon mutatott ki a rendelkezésre álló adatok alapján mintegy 300 milliárd forintos lyukat a 2012-es büdzsében, különvéleményével alulmaradt a szavazásban. A kétharmad ismét győzött. A történteket persze ismét átlengi a politika, és nyilván minden oldal a saját szája íze alapján magyarázza majd azokat. Pedig 2009 februárjában, amikor az előző testület tagjait ellenszavazat nélkül választotta meg az Országgyűlés, úgy tűnt, van esély szakmai alapokra helyezni a költségvetési tervek megalapozottságának ellenőrzését. Kár, hogy végül nem így lett.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.